Nem kívánt álom - 88. rész

A vacsora nyugodt beszélgetéssel telt. Sok minden szóba került. Többek között a megismerkedésünk, az elmúlt 6 hónap, de a legfőbb téma természetesen az esküvő volt. Mindketten rettentően vártuk már. Egyikőnk sem félt attól, hogy egy életre lekötjük magunkat. Biztosak vagyunk abban, hogy együtt akarjuk leélni az életünket, ezért már legszívesebben holnap összeházasodnánk.

- Kicsit sem izgulsz az esküvő miatt? – kérdezte Nico.
- Most még nem. De minél közelebb kerülünk hozzá, annál jobban fogok idegeskedni. – nevettem – Te izgulsz már?
- Még én sem. Bár szerintem én nem is fogok. Miért idegeskednék azért, mert feleségül veszem életem szerelmét?
- Tudom, hogy ez nem ok, de attól még az esküvő minden ember életének egyik legnagyobb eseménye. Ezután még jobban megváltozik az életünk.
- Mivel ennek a változásnak te is a részese vagy, nem félek. – fogta meg a kezem, mire én kissé elpirultam – Csak nem hoztalak zavarba?
- Még mindig zavarba tudsz hozni. – feleltem mosolyogva.

Vacsora után Nico elpakolt, de nekem nem engedte, hogy segítsek. Azt mondta, hogy ez az este az ő „ajándéka”, szóval nem szabad megerőltetnem magam. Persze nem sértődtem meg, hogy nem kell mosogatnom.

Miután Nico végzett a konyhában, leültünk a TV-hez megnézni egy filmet.

- Nem úgy volt, hogy moziba akarsz menni? – kérdeztem.
- De igen, de ez jobb program volt. – felelte – Vagy te inkább ültél volna egy emberekkel teli teremben, zsúfolt teremben?
- Dehogyis. Inkább itthon maradok kettesben veled. – bújtam hozzá.
- Helyes! – válaszolta, majd fejét az enyémre hajtotta.

A film elég unalmas volt, így fél óra múlva inkább kikapcsoltuk, és felmentünk aludni.

Másnap kissé szomorúan ébredtem, hiszen ez volt az utolsó együtt töltött nap, mielőtt Nico elmegy. Persze megint nem kell több időt egymás nélkül töltenünk, mint egy hét, de attól még iszonyúan fog hiányozni. Annyira szívesen mentem volna vele Angliába, de forgatnom kellett. Megint tudatosulnom kellett azzal, hogy a munkám rossz hatással van a kapcsolatomra.

- Jó reggelt baby! – köszöntöttem a páromat, mikor észrevettem, hogy elkezd ébredezni.
- Jó reggelt! – csókolt meg – Jól aludtál?
- Melletted mindig jól alszom. – bújtam a karjai közé – Mi legyen a mai program?
- Maradjunk egész nap az ágyban. – válaszolta egy kaján mosoly kíséretében.
- Habár bizonyára álmos vagy még, nem hiszem, hogy ezért nem szeretnél kikelni az ágyból. – nevettem.
- Hát persze! – vágta rá Nico – Te mit szeretnél csinálni?
- Nem tudom. Menjünk múzeumba! – vágtam rá, mire Nico fucsán kezdett el bámulni – Jól van na, csak vicceltem. Színésznő vagyok, nem művelődöm! – tettem hozzá mosolyogva.
- Hát igen. Ez már feltűnt. – válaszolta Nico.
- Ezzel arra akarsz célozni, hogy hülye vagyok? – vádoltam meg.
- Na ideje reggelizni! Már nagyon éhes vagyok. – váltott témát a szerelmem.
- Most komolyan Nico! Ugye nem vagyok hülye? – mentem utána.
- Persze, hogy nem vagy hülye. Imádlak baby! – fordult meg, majd megcsókolt.
- Remélem is! Gimiben mindig az első 10 legjobb tanuló között voltam. – mondtam büszkén.
- Nagyon ügyes vagy baby! – kaptam egy újabb csókot.

Ezután lementünk reggelizni. Még mindig nem tudtuk, hogy mit csináljunk ma, de a lényeg az, hogy együtt vagyunk.

- Kérsz kávét szívem? – kérdeztem.
- Nem, köszi. Nem igazán szoktam kávézni. – felelte Nico.
- Én is csak akkor, ha nagyon fáradt vagyok. Mióta veled vagyok, ez főként a nem éppen alvással töltött éjszakák után szokott lenni. – mosolyogtam.
- Nem hiszem, hogy szívesebben aludnál. – vigyorgott Nico.
- Látszik, hogy már jól ismersz. – csókoltam meg.

A boldog perceknek a telefonom csörgése vetett végett. Ránéztem a kijelzőre, de lehervadt a mosoly az arcomról, mikor megláttam Jon nevét a kijelzőn.

- Mi a baj baby? – kérdezte Nico, ugyanis észrevette a nemtetszésemet.
- Jon az. Nem tudom, mit akarhat.
- Beszélj vele! Maximum leteszed, ha megint jönne a hülyeségeivel. – javasolta.
- Oké. – feleltem, majd felvettem a telefont – Mi az Jon?
- Neked is jó reggelt Kim! – szólt bele a telefonba kissé keserűen.
- Kösz. Na mit szeretnél? – tértem a lényegre.
- Reménykedem benne, hogy tegnap csak be voltál tépve, vagy valami hasonló, és nem akarod otthagyni a sorozatot.
- Ez az én döntésem Jon. – válaszoltam.
- Tudom, de hülyeség lenne, ha kiszállnál. Mindenki innen ismer. Az is lehet, hogy nem kapnál állást ezek után.
- Ez szerintem egyáltalán nem így van.
- Te tudod. De szerintem Nico miatt nem éri meg.
- Honnan veszed, hogy miatta csinálom? Meg amúgy is…az én dolgom, hogy mit teszek meg érte. Semmi közöd nincs az életemhez, mióta nem járunk. – emeltem fel a hangom.
- Nyugi Kim! Én csak tanácsot akartam adni. – mentegetőzött Jon.
- De én nem kértem a tanácsodat tőled! Na szia! – vágtam rá, majd lecsaptam a telefont.
- Jól vagy? – kérdezte Nico.
- Persze. Csak felhúzott ez a barom. – próbáltam lehiggadni – Döntsd el, hogy mi legyen a mai program. Én addig felöltözöm. – mondtam, majd felmentem az emeletre.

Az ex-pasim csak még egy indok arra, hogy Nico mellett döntsek.