Nem kívánt álom - 90. rész

2011. január 19.

A magánrepülőm éppen egy Monaco közeli reptéren landolt. Szinte észre se vettem, hogy megkezdődött a leszállás, ugyanis az agyam ezerfelé járt. Vajon megérkeztek az ajándékok? Minden koszorúslánynak megvan a ruhája? Nico megírta már a fogadalmi beszédét?

Úristen! Három nap múlva férjhez megyek…már ha addig nem őrülök meg.

Az elmúlt hónapokban már sokat aggodalmaskodtam az esküvő miatt. Látszólag Nico lazábbra vette a dolgot, de néha észrevettem rajta, hogy ő is kezd ideges lenni.

December 4-én Nicoval Monacoba utaztunk, és elkezdtük megszervezni a nagy eseményt. Felbéreltük a város legjobb esküvőszervezőjét, aki biztosított minket arról, hogy minden rendben lesz a nagy napon. Nicoval közösen kiválasztottuk a díszeket, az esküvői menüt, a tortát, és minden fontos dolgot. Roxanne-nel és Amandával nem sokkal később – már Los Angelesben – megvettük az esküvői ruhámat.

A nővéremmel szinte olyan a viszonyok, mint régen. Már nem haragszik rám, és jól érezzük magunkat együtt. A hasa egyre nagyobb, és ami még jobb; Lewiszal már másfél hónapja hivatalosan is együttvannak. Mindketten nagyon boldogok, és izgatottan várják a közös gyereküket.

Az agyam egészen karácsonyig az esküvő megszervezésén járt. Az ünnepeket Monacoban töltöttük Nico lakásában. Ott voltak mindkettőnk szülei, szóval összeismerkedhetett a család az esküvő előtt. Kicsit aggódtunk Nicoval, hogy hogyan fognak kijönni a szülők, de szerencsére hamar egymásra hangolódtak, és az ünnepek békésen teltek el.

Szilveszterkor Los Angelesben szerveztem egy hatalmas bulit, amin vagy 200-an jelenvoltak. Ott jelentettük be mindenkinek – beleértve a sajtót is – hogy eljegyeztük egymást, és hamarosan össze fogunk házasodni. Látva a boldogágunkat, Lucas megkérte Roxie-t, hogy költözzenek össze. A barátnőm persze igent mondott, hiszen mióta együttvannak, rózsaszínnek látja a világot. Nem rég tudtam meg, hogy Lucas miatt Roxie Európába költözik. Így sem leszünk távol egymástól, ugyanis meghoztam a nagy döntést, és otthagyom a sorozatot, amiben szerepelek. Nico ezt még nem tudja, de persze minél hamarabb el akarom mondani neki.

Visszatérve a jelenbe, idegesen estem át a biztonsági ellenőrzésen a reptéren, majd a kijárat felé vettem az irányt. Nico már ott várt rám egy csokor virággal a kezében. Mosolyogva mentem oda hozzá.

- Szia szívem! Hogy utaztál? – köszöntött egy csókkal, majd átadta a csokrot.
- Szia. Nagyon jól. – feleltem, mikor levegőhöz jutottam – Csak kicsit furcsa, hogy most azért jöttem ide, hogy férjhez menjek.
- Csak furcsa, és nem rossz. – mosolygott Nico.
- Mondtam én egy szóval is, hogy rossz? – védekeztem.
- Dehogyis. Na gyere, a szüleim már itt vannak.
- Ugye már minden el van intézve? – aggodalmaskodtam – Nem akarok semmit az utolsó pillanatra hagyni.
- Baby, nyugodj meg! Minden a legnagyobb rendben van. Holnapután hozzákezdenek a díszítéshez, és az ételek elkészítéséhez. – nyugtatott a szerelmem.
- Remélem is. És mi lesz a legénybúcsúddal?
- Nem lesz legénybúcsúm. Szerintem annak semmi értelme. – pakolta be a bőröndjeimet a kocsija csomagtartójába.
- Miért? Ez hagyomány.
- Tudom, de manapság már sokan nem tartanak legénybúcsút. Az utolsó agglegény estémet nem arra akarom szánni, hogy pénzt dugdossak sztriptízesek melltartójába. Nem akarok fáradt és másnapos lenni az esküvőmön.
- Te tudod. De szerintem buli lenne.
- És te mit csinálsz majd az utolsó szingli estéden? – kérdezte, miután beszálltunk a kocsiba, és elindultunk a lakása felé.
- Semmi vadat. A csajokkal wellnessezünk, és csacsogunk egyet az egyik szállodában. Úgyis külön kell töltenünk az utolsó éjszakát az esküvő előtt. – mondtam.
- Aha. Bár rossz lesz nélküled aludni, mikor tudom, hogy ugyanabban a városban vagyunk. – simogatta meg a karom a piros lámpánál.
- De az utána lévő sok közös éjszakáért megéri. – mosolyogtam – Amúgy valamit még meg kéne beszélnünk. – kezdtem bele a mondandómba, ugyanis gondoltam, jobb, ha az esküvő előtt megosztom vele, hogy otthagyom a sorozatot.
- Mit csinálsz te hülye állat? – kiabált Nico, ugyanis majdnem összeütközött egy másik autóssal – Szexért kaptad a jogsidat, vagy mi van? – idegeskedett – Amúgy mit mondtál baby?
- Semmit…nem lényeg. – halasztottam el inkább el a dolgot.

Pár perc múlva megérkeztünk Nico lakásához. Jó pár ember volt már ott. Elvileg csak Nico szülei és az enyémek laknak velünk a hétvége alatt, és a többiek az egyik szállodában szállnak meg. Most viszont átjöttek a barátaink, hogy köszöntsenek engem.

- Sziasztok! – köszöntem vidáman, mikor megpillantottam őket. Ott volt Roxanne, Lucas, Amanda, Lewis, a menedzserem, Natalia és Nico szülei. Mindenkinek köszöntem egyesével is, majd leültem a kanapéra melléjük.
- Izgulsz már? – kérdezte Lucas.
- Azóta izgulok, hogy Nico felhúzta az ujjamra a gyűrűt. – nevettem – De most persze még idegesebb vagyok.
- Azért ne halj meg az idegességtől szombatig. – mondta Roxanne – Nem tenne jót az a menyasszonynak.
- Tudom. Majd vigyázok. – feleltem – Elintézted, hogy csak az az egy magazin legyen jelen? – fordultam Natalia felé.
- Igen. A többiek ki vannak tiltva. A biztonságiak gondoskodni fognak arról, hogy egy paparazzi-fotó se készüljön rólatok.
- Köszi. – lélegeztem fel – Legalább emiatt megnyugodhatok.
- Amúgy hozott a postás reggel egy levelet neked Kimberly. – adta át az említett tárgyat Amanda.
- Miért ide? – értetlenkedtem – Nem ez a bejelentett lakcímem.
- Én nem tudok semmit. Csak annyit mondott a pasi, hogy adjam át neked. – válaszolta a nővérem.

Kinyitottam a borítékot, majd elkezdtem olvasni a benne lévő papíron szereplő szöveget:

„Nehogy azt hidd, hogy nyugodtan férjhez mehetsz te kis lotyó. Gondoskodni fogok róla, hogy az életed legszebb napjának hitt napból kész pokol legyen!”

Amint a mondat végéhez értem, kiesett a kezemből a lap.

Kimberly ruhái: