Nem kívánt álom - 82. rész

Bevallom, kicsit meglepődtem, hogy Roxanne nem küldött el a fenébe rögtön, mikor meglátott.

Beérve a nappaliba, leültem a kanapéra. A barátnőm is így tett. Néhány másodpercig csak bámultunk néha egymásra, néha máshova. Nem tudtam, hogy kezdjek bele, mert úgy gondoltam, hogy rég bántottam már meg ennyire.

Végül Roxie szólalt meg hamarabb:

- Figyelj Kim! Gondolom azért jöttél, hogy bocsánatot kérj, de nem tudod, hol is kezdd.
- Nem csoda, hogy a legjobb barátnők vagyunk. – nevettem el egy kicsit magam – Belelátsz a fejembe.
- Igen, de innen már folytasd te!
- Rendben. – vettem mély levegőt – Tudom, hogy szörnyen viselkedtem tegnap este. Nem kellett volna annyit innom, mert az alkohol hatására olyanokat mondtam és tettem, amelyekkel több, a szívemhez közel álló embert is megbántottam. Nem kellett volna botrányt csapnom, és üvöltöznöm Lewiszal. Lehet, hogy megérdemelte, de nem kellett volna beleavatkoznom az ő és Amanda dolgába. Ráadásul miattam tudódott ki az egész történet.
- Az biztos, hogy Amandát sokkal jobban megbántottad, mint engem. Bevallom, hogy a buli alatt, miután Nico hazavitt, iszonyúan dühös voltam rád, mert azt gondoltam, hogy tönkretetted a bulimat, de aztán rájöttem valamire… - mondta Roxie, de én válaszol bambán néztem rá - …miattad mindenki az én partymról beszél. A világ botrányokra és pletykákra éhes; az, hogy Kimberly Kyle az én bulimon ordibált részegen, nekem megtiszteltetés.
- Akkor nem is haragszol azért, amit tettem? – értetlenkedtem.
- Nem azt mondom, hogy boldog vagyok, de nem is haragszom rád annyira, mint amennyire mások szerint kéne. – fejezte be a mondandóját a barátnőm.
- Ha csak fele ilyen könnyen megy az Amandával közös beszélgetésem, már repdesni fogok a boldogságtól. – könnyebbültem meg.
- Tegnap este, miután Nico elvitt téged, nem ért véget a botrány. Habár csak néhány újságíró volt jelen a bulin, de rögtön letámadták Amandát, hogy igaz-e, amit mondtál.
- Ettől féltem. – szomorodtam el – A sajtó addig nem fog nyugodni, amíg nem derítenek ki mindent a sztorival kapcsolatban.
- Szerintem először Amandával kéne beszélned, és utána tisztázni ország-világ előtt is a dolgot. – mondta Roxie.
- Tudom. – sóhajtottam – Valahogy magyarázatot kell nyújtanom mindenki számára.

Még majdnem egy órát töltöttem Roxanne-nél, majd elindultam, hogy a nővéremtől is bocsánatot kérjek. Örültem, hogy a barátnőm nem haragszik túlzottan, de tudtam, hogy Amandánál nem lesz ilyen egyszerű dolgom. Megértettem, hogy Roxie számára kedvező, hogy beszélnek a bulijáról, de az, hogy kitudódott Amanda titka, semmilyen nézőpontból nem jó…még egy kicsit sem.

Habár Roxanne és Amanda viszonylag közel laknak egymáshoz, azt kívántam, hogy bárcsak soha nem érkeznék meg a nővérem házához.

Amanda ugyanis azután, hogy megtalálta a családját, végleg Los Angelesbe költözött. Vett egy aranyos kis házat, és megpróbált új életet kezdeni az angyalok városában. Egyre jobban kezdett kötődni a gyerekéhez, és – habár nem tudunk sokat a múltjához – úgy gondolta, hogy a kicsi egy jó indok ahhoz, hogy megjavuljon, és más ember legyen.

Hamarosan megérkeztem a nővérem házához, majd néhány percnyi erővétel után kiszálltam a kocsiból, és a bejárati ajtóhoz mentem. Vettem egy mély levegőt, majd megnyomtam a csengőt.

Amanda viszonylag hamar kinyitotta az ajtót, de mikor meglátott, egyszerűen becsapta előttem azt.
- Amanda, kérlek engedj be! Szeretnék beszélni veled. – mondtam.
- Hagyj békén Kimberly! Soha többet nem akarlak látni!
- Tudom, hogy borzalmas dolgot tettem, és egy egyszerű bocsánatkérés nem segít, de mégis megteszem…sajnálom, és remélem, hogy nem utálsz annyira, hogy soha többet ne akarj beszélni velem. – vártam, hogy mit lép erre a nővérem, de néhány percnyi kínos várakozás után végül kinyitotta az ajtót.
- Tudom, hogy nem direkt csináltad, és a bocsánatkérés a legtöbb, amit tehetsz, de nekem ez mégsem elég. Ha nem is örökre, de egy időre meg akarom szakítani veled a kapcsolatot, mert egyszerűen hányingerem támad, ha rád nézek. És igen, ez miattad van, nem pedig a kicsi miatt. És ha majd csúfolják a szülei miatt, az is miattad lesz Kimberly! Jobb, ha egy ideig te is kerülsz engem, mert úgy érzem, hogy elárultál. Ne akarj velem beszélni a saját érdekedben. – mondta idegesen, majd ismét rám csapta az ajtót.

Tudomásul vettem, amit mondott, és egyet is értettem vele, ezért visszamentem a kocsihoz, és hazaindultam. Nem tudom, meddig marad ez a viszony köztünk, de szörnyű arra gondolni, hogy nem sokkal azután, hogy egyszerűen megismertem a nővéremet, ennyire megbántottam.

Hazaérve ledobtam a táskámat a kanapéra, majd felmentem a hálóba. Nico éppen aludt. Bebújtam mellé az ágyba, és szorosan átöleltem.

- Mi a baj szívem? – ébredt fel – Beszéltél Roxie-val és Amandával?
- Igen. – feleltem a sírás határán.
- És megbocsájtottak?
- Roxanne igen, de Amanda alig állt szóba velem. Azt mondtam, hogy egy ideig nem is akar beszélni velem, és ez annyira szörnyű. – sírtam el magam – Hogy tehettem ilyet?
- Nyugodj meg szívem! – simogatta a hátam – Az idő majd begyógyítja a sebeket. Amanda is rájön előbb-utóbb, hogy megbántad, amit tettél, és majd újra jó testvérek lesztek.
- És mi van, ha nem? Lehet, hogy soha többet nem akar majd találkozni velem. Vagy ha ki is békülünk, akárhányszor rám néz, eszébe jut, hogy mit tettem ellene.
- Ne gondolj ilyenekre! Próbáld meg a dolgok pozitív oldalát nézni, mert sajnos egyelőre nem tehetsz mást.

És az a gond, hogy Niconak igaza is van.