Az utolsó tánc

Sziasztok! Végre eljutottam ahhoz, hogy feltegyem a novellát, amit $ebitaa versenyére írtam. A címe Az utolsó tánc. Remélem tetszeni fog. Én nagyon élveztem az írását. :) Puszi <3

2010. november 25-ét írunk. Monacoi lakásomban ücsörgök, és emésztem magam az elmúlt napok történésein. A barátnőm, Vivian – akivel több, mint 7 évig voltunk együtt – bejelentette, az elege van az utazgatásaimból és abból, hogy alig vagyunk együtt, és nem hajlandó többet tűrni. Pár napig csak veszekedtünk, majd arra jutottunk, hogy a kapcsolatunk már nem működik, ezért szakítottunk.


Még mindig nehezen hiszem el, és úgy érzem, hogy hosszú ideig nem fogom túltenni magam a szakításon. Egyszer csak a telefonom csörgésére lettem figyelmes. A kijelzőn az egyik barátom, Lewis Hamilton nevét láttam meg.

- Szia haver! – vettem fel a telefont.

- Szia Nico! Hallottam, hogy mi történt, és nagyon sajnálom. Eléggé kilehetsz. – adott tudomást az együttérzésének.

- Igen, nagyon szarul érzem magam. – feleltem.

- Tudom én, hogy mi erre a gyógymód. – mondta sejtelmesen Lewis.

- Nem, Lewis! Nem fogok lerészegedni, és megdugni valami szőke libát! – jelentettem ki határozottan.

- Hé, haver! Én nem Kimi vagyok, hogy leitassalak. – vágta rá – Amúgy azt akartam mondani, hogy eljössz velem egy Pussycat dolls koncertre. Nicole-ék Los Angelesben lépnek fel a hétvégén, és egy ilyen koncert biztosan kihoz majd a holtpontról.

- Semmi kedvem nincs most emberek közé menni. Inkább itthon maradok, és pihengetek. – nyafogtam.

- Ja, meg csokit eszel, szerelmes filmeket nézel, és sírsz, mint a tini lányok. – felelte Lewis – Erről szó sem lehet! Igenis eljössz a koncertre!

Mivel tudtam, hogy úgy sem tudom meggyőzni Lewist arról, hogy nem megyek, beleegyeztem, és megbeszéltük, hogy szombat hajnalban indulok Los Angelesbe. Még korán is kell kelnem! Nagyszerű!

Az említett nap végül eljött, és reggel unottan indultam LA felé. Tényleg semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy jópofizzak, hiszen eléggé padlón voltam. Még egy szakítás miatt sem éreztem magam ilyen rosszul.

A repülőút volt a másik dolog, amit a hátam közepére sem kívántam. Végül 14 órányi út után megérkeztem a pálmafás Los Angelesbe, ahol még ilyenkor is viszonylag meleg volt. Bár Monacoban élek, szóval a meleg fel sem tűnt igazán.

A reptéren már várt Lewis.

- Nico! Szia! Hogy vagy? – fogadott kedvesen.

- Szia! Inkább nem hazudom, hogy jól.

- Ennyire kivagy? – kérdezte a haverom.

- Igen, szóval ne várd el tőlem, hogy megjátszom a boldog autóversenyzőt.

- Nem is várom. De most menjünk! Mindjárt kezdődik a koncert! – terelt Lewis a kijárat felé.

A koncert előtt még beugrottunk a hotelbe lepakolni a cuccokat és átöltözni, majd indultunk is a helyszínre, ahol fel fog lépni a Pussycat dolls.

Habár a VIP bejáraton mentünk be, hosszú időbe telt, míg bejutottunk a stadionba, ahol a koncert volt. A lányok már javában énekeltek, de valahogy még az ő előadásuk sem kötötte le a figyelmemet. Inkább csak csöndben ültem az egyik asztalnál – háttal a színpadnak – és iszogattam. Egyszer csak Lewis huppant le mellém.

- Nem sokára vége a koncertnek. – mondta – Bár úgy tűnik, hogy neked mindegy.

- Mondtam, hogy semmi kedvem sincs idejönni. – feleltem – Bocsi, hogy így viselkedem, miközben te csak kedves akartál lenni hozzám, de nincs hangulatom semmihez.

- Megértem haver, de próbáld jól érezni magad! Nem szomorkodhatsz életed végéig amiatt a csaj miatt! – kezdett kiakadni Lewis.

- Hé! Annak a csajnak neve is van; Vivian! – vágtam vissza.

- Felőlem. Ha ilyen rosszul érzed magad miatta, akkor inkább nem nevezem nevén.

Már készültem volna, hogy kiosszam Lewist, amikor meghallottam az egyik lányt a színpadon:

- Los Angeles! Eljött az én dalom! Mint tudjátok, az új lemezünkre minden tagnak felkerült egy szólódala is, amit most utolsóként tőlem hallhattok! Fogadjátok sok szeretettek a „Played” című dalt!

Ahogy megláttam a lányt, furcsa érzés kerített hatalmába. Akkor éreztem utoljára ilyet, amikor összejöttünk Viviannel.

- Ki ez a lány? – kérdeztem, miközben le sem vettem róla a szemem.

- Ő Ashley, az egyik vokalista. – felelte Lewis.

- Találkoznom kell vele! – mondtam határozottan.

- Hogy mi van? – döbbent le Lewis – Miért?

- Nem tudom, de találkoznom kell vele! – válaszoltam.

A dal alatt végig őt néztem, megbabonázott, ahogy a színpadon mozgott. Az előadása tele volt tánccal, ami miatt csak még jobban lenyűgözött.

Ez volt az utolsó szám a koncerten. Amint vége lett, Lewiszal a színfalak mögé mentünk, hogy találkozzunk a lányokkal.

Lewis rögtön odament Nicole-hoz, és gratulált neki. Én közben észrevettem Ashley-t; éppen vizet ivott, mivel sokat mozgott a színpadon. Lewis észrevette, hogy mennyire bámulom Ashleyt-t, ezért odahívta hozzánk a lányt.

- Ashley! Szeretném neked bemutatni egy jó barátomat, Nicot! – mutatott be minket egymásnak.

- Szia Nico! Ashley Roberts vagyok. – nyújtotta a kezét, miközben folyamatosan mosolygott.

Néhány másodpercig csak bámultam a lányt, hiszen annyira megbabonázott. Végül az térített vissza a valóságba, hogy Lewis oldalba bökött.

- Öhm…szia Ashley! Én Nico Rosberg vagyok. – nyögtem ki végül – Gratulálok a műsorhoz, nagyon tetszett.

- Köszönöm. – mosolygott továbbra is a lány – Ez nagyon jól esik!

- Ashley, gyere! Nyilatkoznunk kell a sajtónak. – szólt oda Nicole.

- Máris megyek. – felelte Ashley, majd újra felém fordult – Örülök, hogy megismerhettelek Nico.

- Találkozunk még? – vágtam rá egyből.

Láttam a lányon, hogy ledöbbent. Nem sok srác szokott ilyet kérdezni egy percnyi ismeretség után.

- Persze! – felelte végül Ashley – Mit szólnál ahhoz, ha holnap találkoznánk? – kérdezte.

- Már alig várom! – válaszoltam mosolyogva.

- Akkor majd összefutunk a szállodában. A 430-as szobában lakom, ha keresnél.

- Rendben. – feleltem.

- Akkor holnap…Nico. – mondta Ashley, majd adott egy puszit az arcomra, amitől kissé elpirultam.

Mikor elment, Lewisból kitört a nevetés.

- Ez meg mi volt? – nevetett – „Találkozunk még?”

- Most mi van? Nagyon tetszik. – magyarázkodtam, miközben meglöktem kicsit.

- Nem arról volt szó, hogy kivagy Vivian miatt?

Kissé felháborodottan Lewisra néztem, majd elsétáltam mellette.

- Örülj neki, hogy már nem!

- Elég gyorsan váltottál Rosberg! – szólt utánam nevetve Lewis, majd közösen visszamentünk a hotelbe.

Elég húzós nap volt, ezért a szobámba érve gyorsan elkészülődtem a lefekvéshez, majd befeküdtem a hatalmas ágyba. Szerencsére sikerült hamar elaludnom.

Másnap reggel az ébresztőm hangjára ébredtem. Ránéztem a telefonra; 08:30-at mutatott. Legszívesebben a falhoz vágtam volna a készüléket, de Ashley miatt képes voltam felkelni. Lezuhanyoztam, felöltöztem, majd lementem a szálloda éttermébe, hogy megreggelizzek.

Az egyik asztalnál már ott ült Lewis és Nicole, így hát odamentem hozzájuk.

- Sziasztok! – köszöntem, majd leültem.

- Hello! – köszönt Lewis és Nicole is – Hogy aludt a hős szerelmes? – szórakozott Lewis.

- Nem vagyok hős szerelmes! – vágtam rá – Csak tetszik Ashley, és kész!

- Hogy tetszik Ashley? – kerekedtek ki Nicole szemei – Mármint Ashley Roberts?

- Igen. – feleltem.

- Akkor te voltál az a srác, akiről tegnap mesélt. – mondta Nicole.

- Mesélt rólam? – húzódott mosolyra a szám – Mit mondott?

- Nem tudtam, hogy rólad van szó, csak a történet végére értem oda. Éppen Melodynak, az egyik tagnak áradozott egy srácról, aki gratulált neki a koncert után. – mesélte a lány.

Hirtelen melegség járta át a testem. Úgy tűnik, hogy én is tetszem neki. Nem érdekelt a reggeli, felpattantam a székről, és Ashley szobája felé vettem az irányt.

- Hova mész haver? – szólt utánam Lewis – Nem is eszel?

- Más dolgom van. – szóltam vissza, majd a lift felé vettem az irányt.

Megnyomtam a hívógombot, és vártam a liftre. Türelmetlen voltam, hiszen minél hamarabb látni akartam Ashley-t. Nem voltam hajlandó többet várni, így elindultam gyalog a 4. emeletre. Mikor felértem, gyorsan megkerestem a 430-as szobát. Megálltam az ajtó előtt, erőt vettem magamon, majd bekopogtam. Néhány másodperc múlva Ashley nyitotta ki az ajtót.

- Szia Nico! – mosolyodott el, mikor meglátott – Mi járatban vagy erre?

- Szia! Öhm…azért jöttem, mert azt mondtad, hogy találkozhatunk még. – nyögtem ki.

- Igen, de ilyen korán? – nevetett a lány.

- Ha zavarok, akkor visszajövök később.

- Nem, egyáltalán nem zavarsz. Örülök, hogy itt vagy. – vágta rá Ashley.

- Akkor jó. – mosolyogtam – Nem lenne kedved ma eljönni velem valahova?

- De, szívesen.

- Mit szólnál ahhoz, ha találkoznánk a hallban 2-kor? Elmehetnénk sétálni, vagy ahova szeretnél. – ajánlottam fel.

- Oké, ez jól hangzik. – felelte Ashley.

- Rendben. Akkor találkozunk 2-kor.

- Már alig várom. – mosolygott a lány.

- Annyira biztos nem, mint én. – feleltem.

Elköszöntünk, én pedig visszamentem a szobámba. Ezek után még arra sem voltam képes, hogy egyek.

Hosszú órák gyötrelmes várakozása után végre eljött a délután 2 óra. Lementem a hallba, és vártam, hogy megérkezzen Ashley. Szerencsére csak pár percet kellett várnom.

- Szia Nico! – jött oda mosolyogva Ashley. Imádom, hogy mindig mosolyog.

- Szia! – köszöntem én is – Hogy vagy?

- Köszönöm jól. És te?

- Én is, mert veled lehetek. – ’’Úristen, mi a fenét művelek?’’

- Ez aranyos. – nevetett a lány - Hova megyünk?

- Gondoltam elmehetnénk sétálni…de ha valahova máshova szeretnél menni, akkor…

- Dehogyis! Nekem tökéletes a séta. Mehetünk is!

A délután nagy részét együtt töltöttük. Nagyon jól éreztem magam vele, és úgy vettem észre, hogy ez kölcsönös volt.

Öt óra körül mentünk vissza a szállodába.

- Nagyon jól éreztem magam veled. – mondta Ashley a szobája előtt állva – Remélem, hogy megismételhetjük.

- Én is remélem. – feleltem.

- Akkor most megyek is. – felelte a lány, néhány másodperc kínos csend után – Szia Nico!

- Szia Ashley!

Ő bement a szobájába, én pedig elindultam az enyém felé.

Este boldogan aludtam el, de másnap szomorúan keltem fel, hiszen eljött a hazautazás napja; vissza kellett mennem Monacóba. Tudtam, hogy Ashley van annyira fontos számomra, hogy még találkozzak vele, de nem tudtam, hogy ez mikor fog megtörténni.

Összepakoltam a dolgaimat, majd átmentem Ashley-hez, mert el akartam búcsúzni tőle.

- Szia! – nyitotta ki az ajtót, mikor kopogtam rajta.

- Szia! Csak gondoltam, elbúcsúzok, mert ma hazautazom. – mondtam kissé szomorúan.

- Jaj, ne! - szomorkodott Ashley – Máris elmész?

- Sajnos igen.

- Akkor meg kell tennem valamit. – mondta a lány.

- Mit? – kérdeztem.

Ekkor Ashley megcsókolt. Egy pillanatra sem tétlenkedtem, átöleltem, és viszonoztam a csókot.

Öt évvel később

- Szívem! Megmondtam, hogy nem kell szégyellned magad! Gyönyörű vagy!

- De csak néhány hónapja szültem meg Laurent. Nem hiszem, hogy már eljött az ideje annak, hogy ismét színpadra álljak.

- Ez nem igaz! Gyönyörű vagy két gyerek szülése után is. El kéne fogadnod azt a munkát, és ismét táncolnod és énekelned kell.

- De nem akarlak itthon hagyni téged, Briant, és Laurent. Annyira hiányoznátok.

- De tudom, hogy neked meg a színpad hiányzik.

- Ez igaz…rendben, elfogadom a felkérést!

- Ez nagyszerű! Tudom, hogy nem fogod megbánni.

Ez történt tehát az elmúlt években. Ashley-vel rájöttünk, hogy elég hamar egymásba szerettünk. Két évvel azután, hogy összejöttünk, összeházasodtunk. Rá egy évre pedig megszületett a kisfiúnk, Brian. Két évvel később pedig Lauren. A mai napig boldogok vagyunk Ashley-vel, és tudom, hogy azok is maradunk életünk végéig.

És ezt egyetlen dolognak köszönthetjük; Az utolsó táncnak.