Elkerülhetetlen szerelem - 49. rész

Ennek soha nem lesz vége?

A nap további része viszonylag nyugodtan telt. Nem hívtak ki minket egy bűntényhez sem, így normál időben hazamehettünk. Rendezni akartam a dolgokat Kristinnel, ezért Spencerrel úgy döntöttünk, hogy külön töltjük az éjszakát, és majd holnap, Aiden bulija előtt értünk jön, hogy együtt menjünk oda.

- Megjöttem. – mondtam, mikor beléptem a házamba.

Kristin a kanapén ült, és a TV-t nézte. Megviseltnek és rosszkedvűnek tűnt. Ez normális az ő helyzetében, de én utáltam ilyennek látni. Tényleg nem ismerem még a vőlegényét, Adamet, de ha találkozom vele, valószínűleg nehezemre fog esni, hogy visszatartsam magam, és ne olvassak be neki alaposan.

- Szia Alyssa! – köszönt – Jó napod volt?
- Azért gürizek, hogy elkapjam a pszichopata gyilkosokat, akik ártatlan embereket ölnek. – ültem le mellé, és vettem le a cipőmet – Bár ehhez képest igen.
- Az jó. – felelte a nővérem, miközben a TV-t kapcsolgatta.
- Figyelj, Kristin! Sajnálom, hogy reggel olyan mogorva voltam, csak valahogy nem szimpatikusak azok az emberetek, akik bántják a szeretteimet.
- Adam nem bántott engem.
- Fizikailag nem. De lelkileg nagyon is. – feleltem.
- Tudod, mi az egészben a legszörnyűbb? – kapcsolta ki a TV-t, és bámult maga elé – Az, hogy ezek után sem tudok haragudni rá. Megbántott, és olyan szavakat vágott a fejemhez, amiket nem érdemeltem meg, mégis őrülten szeretem még.
- Ez az igaz szerelem. – válaszoltam – Csak szívás, ha a rossz ember iránt érzed ezt.
- Nem hiszem, hogy Adam annyira rossz lenne. Vannak hülye dolgai, de hát kinek nem? Biztos Spencerben is van valami, ami idegesít téged.
- Állandóan okoskodik. – vágtam rá – De ettől függetlenül szeretem.
- Na, látod! Nem véletlenül mondják, hogy a szerelem vak.
- …meg hülye. – tettem hozzá nevetve.
- Igen, nagyon. – mosolygott Kristin.
- Örülök, hogy sikerült ezt rendeznünk. – öleltem meg a nővéremet – Amúgy összefutottam ma Aidennel az irodában, és meghívott mindhármunkat holnap magához egy kerti partyra. – váltottam témát.
- Aiden az FBI-nál dolgozik? – kerekedtek ki Kristin szemei – Nem is mondtad!
- Tényleg? – gondolkodtam el – Na mindegy, most már tudod. Durva, mert szinte közvetlenül azután került oda, hogy mi Los Angelesben…tudod…
- Szexeltetek! – vágta rá a nővérem – Nem vagy te olyan jó kislány, hogy ne merd ezt kimondani.
- Tudom, csak furcsa lenne most, hogy Spencerrel járok.
- Ő nem is tudja? – csodálkozott el ismét Kristin – Rólad komolyan könyvet kéne írni.
- Haha, nagyon vicces. – forgattam a szemeimet, de aztán én is elnevettem magam.

Az este további része békésen telt. Jó volt, hogy Kristin nem sértődött meg azon, amit reggel mondtam Adamre, és sikerült megnevettetnem őt. Nagyon ráfért már!

11 körül mentünk végül aludni. Én személy szerint már nagyon ki voltam merülve az egész heti kemény munka után. Jó, hogy volt közben egy szabadnapom, de az előtte lévő néhány napban többet dolgoztam, mint egy átlagember két hét alatt.

Miután lezuhanyoztam, és elvégeztem az egyéb teendőket, befeküdtem az ágyba, és kényelmesen elhelyezkedtem. Nem telt el 2 perc, és én már aludtam. Azonban az éjszakám sajnos megint nem volt nyugodtnak mondható, ugyanis ismét előjött a rémálmom.

Egy erdőben futottam, körülöttem sötétség. Éreztem, hogy kezdek kimerülni, de nem mertem megállni, mert úgy éreztem, hogy valaki üldöz. Fogalmam sem volt, hogy ki elől menekülök, de hangokat hallottam magam körül. Majd a tóhoz értem, ahonnan ismét kiemelkedett a női alak.

- Alyssa! Alyssa! Alyssa!

Azt hittem, ő mondta, de mikor felriadtam, rájöttem, hogy valójában a nővérem ébresztget.

- Alyssa! Minden rendben van? Hallottam, hogy kiabáltál. – láttam meg Kristin arcát. Az ágyam szélén ült.

Ránéztem az órára. 2:13 perc volt. Éreztem, hogy megizzadtam, és remegek.

- Rosszat álmodtál? – tette fel az újabb kérdését a nővérem.
- Igen. – feleltem halkan – De nem számít!
- Biztos? Tudod, az álmok sokszor jelentenek valamit. Te miről álmodtál?

Nem akartam elmondani neki az igazat, mert attól tartottam, hogy aggódni kezd, és akkor nem tudom kimagyarázni magam a dologból.

- Pókokról. Tudod, hogy félek tőlük. – füllentettem végül.
- Nyugi, egy ilyen szép tiszta házban biztos nincsenek pókok. – simogatta meg a karom bíztatásképpen.
- Valójában a pókok a tiszta helyeket szeretik. – válaszoltam.
- És még a pasid az okoskodó! – nevetett Kristin – Na jó, hagylak aludni. Látom, nincs semmi baj.
- Igen, minden rendben van. De azt hiszem, lezuhanyzom. Leizzadtam, és nem szeretek így aludni.
- Rendben, ahogy gondolod. Jó éjszakát, Alyssa!
- Neked is. – feleltem, majd a fürdőszobába mentem.

Levettem a ruháimat, megengedtem a hideg vizet, és alá álltam. Kellett egy hidegzuhany, hogy kiheverjem az előbbieket. Kezdtem komolyan megijedni ezektől az álmoktól. Hiába fogadtam meg, hogy nem engedem, hogy az agyam ezen járjon, és próbálok úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, rá kellett jönnöm, hogy ez sajnos nem megy. A rémálmok egyre rendszeresebbek, és elkezdett aggasztani a ma kapott e-mail is. Ráadásul ott van az, ami korábban jött a saját e-mail címemre.

Éreztem, ahogy a jéghideg vízcseppek végigfutnak a bőrömön. Dideregtem, és teljesen libabőrös lettem, mégis jól esett. Azonban akárhányszor becsuktam a szeme hosszabb időre, szörnyű képek villantak be; holttestek, segélykérő sikolyok és a rémálmom.

Ez valami szörnyűség kezdete…