Egy éjszaka ajándéka - 18. rész

Sziasztok! Szomorúan látom, hogy újabban kevesebb komment érkezik, de biztos megvan rá az okotok (félév lezárása, tanulás stb.). De örülnék, ha kapnék néhány véleményt. :) Jó olvasást! Puszi! <3

Kómásan nyitottam ki a szemem nem sokkal később. Valószínűleg elaludtam, de egyszer csak meghallottam, hogy csörög telefonom. Fáradtan keltem fel a kanapéról, és mentem az előszobába, hogy az ott lévő táskámból kivegyem a mobilomat.

- Igen? – vettem fel a telefont.
- Szia Catalina! Nico vagyok. Ugye még emlékszel rám? – hallottam meg az ismerős hangot a vonal túlsó felén.
- Öhm…persze. – ébredtem fel rögtön.
- Vivian adta meg a számod. Ugye nem zavarok? Nem kell a fiaddal lenned, vagy valami hasonló…
- Éppen alszik, szóval ráérek. – feleltem.
- Remek, mert beszélnünk kéne.

Úristen! Ledermedtem, és azon járt az agyam, hogy talán rájött, hogy Eric az ő fia. Ha egyszerűen ránéz, és kicsit is utána számol a dolgoknak, elkezdheti sejteni, hogy Eric apja nem halt meg évekkel ezelőtt, sőt ő maga az.

- Szóval azért hívtalak, hogy megköszönjem, amiért nem vallottad be Viviannek, hogy ki is vagy valójában. Már rendbejött a kapcsolatunk a megcsalás óta, így nem lett volna a legjobb, ha felbukkan a csaj, akivel lefeküdtem, miközben Viviannel jártam. – magyarázta Nico.
- Igen, az biztos. – feleltem kissé lehangoltan.
- De miért mentél bele a játékba? Úgy értem, neked nem lett ebből semmi előnyöd. Beköphettél volna a barátnőmnek, és végignézhetted volna, ahogy darabokra hullik a kapcsolatom.
- Nico, én nem olyan csaj vagyok, aki ezt akarja. Látom, hogy jól megvagytok, és nem akarlak szétválasztani titeket. – nyugtattam meg.
- De akkor miért kerestél fel? Nem ez volt az első verseny Valenciában.
- Gondoltam, üdvözöllek. – hazudtam – Annak ellenére is, ami köztünk történt.
- Ez kedves tőled. És sajnálom, ha kellemetlen helyzetbe hoztalak, vagy ha Vivian túlságosan is rád akaszkodott.
- Túl fogom élni. – nevettem – És megnyugodhatsz! Nem kell majd hetente látnod a csajt, akivel lefeküdtél a jelenlegi barátnőd mellett.
- Nem, mintha baj lenne, ha találkoznom kéne veled, de talán tényleg nem a legjobb ötlet, ha annyira összebarátkoztok Viviannel, hiszen mégiscsak azt hiszi, hogy Eva Santos vagy. – értett egyet Nico - De jó látni, hogy te is boldog vagy. Van egy aranyos fiad, és biztos jól megvoltatok az apjával.
- Öhm…valami olyasmi. – dadogtam.
- Ez a lényeg. Nekem most mennem kell. Remélem, még találkozunk. Szia!
- Szia Nico! – feleltem, majd bontottam a vonalat.

Meglepett, hogy Nico felhívott, habár az indok érthető volt. Persze kicsit furcsa, hogy felhív a fiam apja, hogy megköszönje, amiért nem buktattam le a csaja előtt. De mit lehet tenni, főként magamnak köszönhetem ezt a helyzetet.

- Szia, anya! – jött le Eric álmos szemekkel az emeletről.
- Szia, kicsim! Jól aludtál? – öleltem meg.
- Igen. Kaphatok sütit?
- Megnézem, hogy maradt-e tegnapról. – simogattam meg a fejét, majd közösen a konyhába mentük.

Ericnek szerencsére volt, és pár perccel később már a kedvenc sütijét majszolgatta, és még tejet is ihatott hozzá. Néztem, ahogy eszik, és arra gondoltam, hogy habár rengeteg nehézségen kellett keresztülmennem, mióta megszületett, soha nem bántam meg, hogy úgy döntöttem, hogy felnevelem. Ha Eric most nem lenne, valószínűleg én is teljesen máshol lennék. Lehet, hogy jól alakult volna az életem, és jól fizető állásom lenne mostanra, de az is lehet, hogy alkoholista lennék. Persze ezt nehezen tudnám elképzelni magamról, de elégszer tapasztaltam már, hogy bármi megtörténhet az életben. Mindenesetre örülök annak, hogy az anyaságot választottam, hiszen Eric minden napomat bearanyozza.

- Ne egyél olyan sokat, mert nem sokára vacsora lesz. – mondtam Ericnek.
- De nem tudom megállni. Annyira finom! – kapott be egy nagy falatot.
- Én meg neked nem tudok ellenállni. – adtam neki egy hatalmas puszit, de ekkor meghallottam a csöngő hangját – Máris jövök. Addig ne csinálj felfordulást!

Az ajtóhoz mentem, majd mikor kinyitottam, boldogan vettem tudomásul, hogy Victoria látogatott meg minket.

- Szia Vicky! – öleltem meg – Mi járatban vagy erre?
- Óriási hírem van. – ugrált örömében a barátnőm, miután betessékeltem.
- Na, mondd el gyorsan! – lelkesedtem én is.
- Carlos elhívott valami gálára, ami holnap után este lesz. Azt mondta, hogy unalmas, és havonta kell ilyenekre járnia a munkája miatt, de ez engem cseppet sem zavar. – mosolygott Victoria – Annyira örülök neki.
- Eddig ellenkeztél, amikor azzal vádoltalak, hogy tetszik neked Carlos. – mosolyogtam sejtelmesen.
- Jól van na! Tudtam én, hogy úgyis tudod, de most már mindegy. Már alig várom!
- Annyira örülök nektek. Remélem, ez azt jelenti, hogy alakul valami köztetek. – mosolyogtam.
- Most akár még a Mount Everestet is megmásznám.
- Ha már ennyire lelkes vagy, akkor talán ez a megfelelő időpont arra, hogy megkérjelek, hogy vigyázz holnap este Ericre. – próbálkoztam.
- Miért, mi van holnap?
- Együtt vacsorázunk Vitalyjal. – válaszoltam.
- Az tök jó. És persze szívesen vigyázok Ericre.
- Köszönöm. – öleltem meg – Amúgy kérsz valamit inni?
- Nem, köszi. Csak azért ugrottam be, hogy elújságoljam a nagy hírt. De most már megyek is. – indult el Victoria az ajtó felé – Hányra jöjjek át holnap?
- Vitaly fél 8-ra jön értem, szóval úgy fél 7 körül, ha az neked jó.
- Persze. Amúgy Vitaly tud Ericről?
- Nem. – feleltem.
- De csak találkozni fog vele, ha idejön. Vagy azt szeretnéd, hogy mikor megérkezik, menjek fel Erickel az emeltre.
- Nem akarom rejtegetni, de talán ez jó ötlet.
- Nyugi, Lina! Ettől még nem vagy rossz anya!

Victoria pár perccel később elment, én pedig nekiálltam a vacsora elkészítésének.