Egy éjszaka ajándéka - 17. rész

Sziasztok! Pesten még mindig szakad a hó, szóval belevetettem magam az írásba, és hoztam nektek egy részt. Nem lett a legjobb, de azért megpróbáltam mindent kihozni belőle. Jó olvasását hozzá! :) Puszi! <3

Próbáltam kiverni a fejemből Viviant, hiszen tényleg nem sülhet ki semmi jó abból, ha összebarátkozom vele. Csak az a gond, hogy ő ezt nem így gondolja. Biztos zaklatni fog, hogy menjek el vele bulizni, de megfogadtam, hogy ebbe még belemegyek, utána viszont megpróbálom lekoptatni a csajt. Ő amúgy sem Spanyolországban él, így nem is tudnánk gyakran találkozni.

Éppen a leltározást végeztem, mikor megcsörrent a telefonom. Mikor ránéztem a kijelzőre, egy ismeretlen számot véltem felfedezni. Nem tudtam, hogy ki lehet az, ezért inkább gyorsan felvettem a telefont.

- Catalina Salvador. – szóltam bele.
- Vitaly Petrov. – hallottam a másik hangon, hogy mosolyog – Szia Catalina!
- Jaj, szia! – mosolyodtam el – Hogy vagy?
- Jól, köszi. És te?
- Én is. Éppen dolgozom. – feleltem.
- De ugye nem zavarlak?
- Nem, dehogyis! – vágtam rá, amin kicsit magam is meglepődtem.
- Azért hívlak, mert holnap Valenciába megyek, és jó lenne, ha találkozhatnánk. – tért a lényegre Vitaly.

Kicsit megijedtem, ugyanis eddig nem voltam biztos abban, hogy tényleg randizni fogunk Vitalyjal. Ő egy elfoglalt ember, aki rengeteget utazik, és nem hiszem, hogy képes lenne csak miattam Valenciába jönni. De lehet, hogy akadt itt valami dolga, és ezért tudunk most találkozni.

- Catalina! – hozott vissza a gondolataimból a hangja.
- Ja, persze. Az nagyon jó lenne. – nyögtem ki végül.
- Ez nem az első alkalom, hogy elkalandozol, miközben beszélgetünk. – nevetett Vitaly.
- Én már csak ilyen vagyok. – válaszoltam kínomban.
- Nem baj, így vagy jó. Akkor mit szólnál a holnap estéhez?
- Tökéletes lenne. – feleltem.
- Oké. Az jó, ha érted megyek úgy fél 8-ra?
- Nekem jó. Mondom a címet…

Miután lediktáltam Vitalynak a lakcímemet, azon gondolkodtam, hogy talán nem kéne, ha rögtön tudomást szerezne Ericről. Nem mintha szégyellném, hogy van egy fiam, de az apja miatt jobb lenne, ha csak akkor mutatnám be Vitalynak, ha már biztosan megbízom benne, hiszen most találkozom vele másodjára.

- Oké, leírtam. Akkor holnap találkozunk. – mondta Vitaly nem sokkal később.
- Már alig várom. – feleltem, és ami kicsit furcsa volt számomra, hogy még komolyan is gondoltam.
- Én is. Szia Catalina!
- Szia Vitaly! – köszöntem el, majd bontottuk a vonalat.

Mióta Eric megszületett, alig randiztam, de a fiam és a munka mellett nem is nagyon volt rá időm. Eleinte persze hiányzott, de aztán rájöttem, hogy sokkal szívesebben töltöm az időmet a fiammal, mint sexmániás idiótákkal. De most mégis úgy éreztem, hogy alig várom, hogy megint találkozzak Vitalyjal. Persze még nem ismerem nagyon, de jó előérzetem van vele kapcsolatban. Már csak azért kell izgulnom, hogy ne szúrjak el semmit, ugyanis eléggé kijöttem már gyakorlatból. De talán egy olyan srác mellett, mint Vitaly, nem kell megjátszanom magam. Tetszik, és ezért önmagamat akarom adni.

- Megvannak a vázák, amiket a múltkor nem találtunk? – hallottam meg Doña Imelda hangját mögülem.
- Öhm…még nem néztem meg. – válaszoltam kissé zavartam – Eddig az állólámpákat ellenőriztem.
- Jó, de siess, mert többen is kérdezgettek mostanában azokról a vázákról. – felelte Doña Imelda, majd ismét magamra hagyott.

A nap további részében a leltározással foglalkoztam. Előkerültek a vázák is, így Doña Imelda elégedett lehetett.

Miközben Carlos háza felé tartottam, hogy felvegyem Ericet, az járt a fejemben, hogy el kéne-e mondanom a bátyámnak, hogy randim lesz, ráadásul egy Forma-1-es pilótával. Ha egy hétköznapi sráccal találkoznék, tudom, hogy még bíztatna is, hogy randizzak vele, mert szeretné, ha boldog lennék egy pasi oldalán. De most nem egy ilyen srácról van szó, ezért kicsit tartok attól, hogy fogadná ezt a dolgot. Nagyon szeretné, ha beszélnék Nicoval Ericről, és szerintem legbelül abban bízik, hogy Nicoval ismét egymásra találunk – és ezúttal nem csak egy éjszakára -, és közösen neveljük Ericet. Ezért arra jutottam, hogy egyelőre titokban tartom a randit, és inkább Victoriát kérem meg, hogy holnap este vigyázzon Ericre.

- Sziasztok! – köszöntem, mikor beléptem Carlos házába.
- Szia anya! – jött oda rögtön Eric, és megölelt – Képzeld, megvágtam a kezem, de már nem fáj.
- Mondtam Eric, hogy nem kell ilyennel traktálni anyucit. – súgta oda Carlos a fiamnak.
- Szóval titokban akartad tartani. – nevettem – De a lényeg, hogy nem történt nagyobb baj. – emeltem fel a fiamat, és adtam neki egy puszit – Mehetünk haza?
- Aha. – felelte Eric, majd Carloshoz hajolt, hogy adjon neki egy puszit – Szia Carlos bácsi!
- Szia nagylegény! – simogatta meg a bátyám.
- Köszönök mindent, Carlos. Szia! – intettem neki, majd a kocsihoz mentünk, ahol betettem Ericet a székébe, bekötöttem, majd indulhattunk is haza.

Carlosszal általában annyit szoktak játszani, hogy Eric teljesen kimerül, mire érte megyek. Az oviban nem nagyon szokott aludni, utána elfárad a bátyámnál, ezért 5-re, mire hazaérünk, kimerül annyira, hogy mégiscsak aludjon. Én soha nem aludtam kiskoromban, amivel néha az őrületbe tudtam kergetni anyát, ezért örülök, hogy Eric nem lett ilyen.

Már a kocsiban elaludt Eric, így mikor hazaértünk, óvatosan bevittem a házba, majd befektettem az ágyába, és betakargattam. Ezután lementem a nappaliba, és bekapcsoltam a TV-t.

Ritkán van időm magamra, de ezt a kis időt is inkább pihenéssel szoktam tölteni, ugyanis arra mindig szüksége van egy anyának.