Hirtelen leblokkoltam. Próbáltam kerülni Hotch tekintetét, ezért hol Garciára, hol a padlóra néztem. A csaj arcáról le lehetett olvasni azt, hogy „Most nagy pácban vagy kislány!”.
De tudtam, hogy jobb, ha őszinte vagyok a főnökömmel, mintha titkolóznék előtte, ezért úgy éreztem, hogy az lesz a legjobb, ha mindent bevallok neki.
- Igen, ez az igazság. Úgy éreztem, hogy távol kell lennem a volt barátomtól, és az állandó veszekedések miatt valószínűleg a főnököm, Horatio is ezen a véleményen volt, és ezért intézte el, hogy idejöjjek. – mondtam végül.
- Ez egy nagy felelőséggel járó állás. Nem dolgozhat itt akárki, aki rosszul érzi magát a volt barátja társaságában. – felelte Hotch a tipikus, kissé mogorva arckifejezésével.
- Tudom, és komolyan is veszem. Már nem azért vagyok itt, hogy elfelejtsem a srácot. De szerintem bizonyítottam már a rátermettségemet. – válaszoltam.
- Ha beleszólhatok, akkor szerintem igaza van Alyssának. – szólalt meg Garcia – Sok jót tett már.
- Erről még beszélünk. – nézett rám szúrósan Hotch – De amíg jól dolgozol, nem szólhatok bele ebbe.
Ezzel elhagyta a szobát, én pedig fellélegeztem.
- Ez durva volt csajszi. – mondta Garcia.
- Tudom. – sóhajtottam – Ugye nem utál emiatt?
- Hallottad; csak az számít, hogy jól végezd a munkádat, és az eddig remek. – felelte a lány.
- Remélem, hogy ugyanúgy fog velem viselkedni, mint eddig.
- Emiatt szerintem nem kéne aggódnod. Hotch nem az a fajta ember, aki ilyen alapján ítélne meg. – nyugtatott Garcia. Remélem, hogy igaza van!
Beszélgettünk még egy kicsit, majd mindketten hozzáfogtunk a munkához. Nekem egy kis papírmunkát kellett elvégeznem, ugyanis aznap nem kellett sehova elutaznunk a munka végett.
Késő délután aztán hazamehettünk. Kicsit ideges voltam az este miatt, és ezt tetőzte az is, hogy távozáskor Spencer emlékeztetett a közös vacsoránkra. Láttam, hogy néhányan – akik velünk együtt utaztak a liftben, mikor mentünk a parkolóba – furcsán néztek rám emiatt, és ez frusztrált kissé, ugyanis nem akartam, hogy azt gondolják rólam, hogy akárkivel képes vagyok kavarni.
Mivel 7-re kellett Spencerhez mennem, és már elmúlt 6 óra, mire hazaértem, rögtön nekiláttam a készülődésnek. Háromnegyed 7-re mindennel végeztem, majd el is indultam Spencerhez.
Az út alatt csak még idegesebb lettem. Nem igazán sejtettem, hogy mit akar tőlem a srác, bár az első nap után – amikor rám esett, majd dicsérő megjegyzést tett a külsőmre – gondoltam, hogy nem csak egy baráti, vagy munkatársi vacsorát tervez.
Ezekkel a gondolatokkal harcolva mentem a bejárati ajtóhoz, mikor megérkeztem a házához. Csöngettem, Spencer pedig pár másodperc múlva ajtót is nyitott.
- Szia Alyssa! Nagyon csinos vagy. – mondta.
- Köszönöm. – válaszoltam szerényen.
- Gyere csak be. – tárta ki jobban az ajtót.
- Nagyon jó illat van. – feleltem, mikor megéreztem a lakásban terjengő étel igencsak kellemes illatát.
- Köszi. Remélem az íze is ilyen jó lesz, mert sokat dolgoztam vele.
- Téged ismerve nem fogok csalódni benne. – válaszoltam nevetve. Úristen! Mit csinálok? Mintha évek óta jóban lennénk, közben alig ismerem egy hete.
- Ez kedves. – mosolygott rám – Tölthetek egy kis bort?
- Persze. – válaszoltam. Spencer meglepően nyugodtan és összeszedetten viselkedett. Azt hittem, hogy ideges lesz, és majd sok mindent elront, ugyanis szerintem senki nem nézné nagy nőcsábásznak.
Ezzel szemben én voltam ideges, bár ezt próbáltam leplezni a srác előtt. Kívülről szerencsére úgy tűnt, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, de közben belül azt hittem, hogy felrobbanok az idegességtől.
Spencer alig fél perc múlva vissza is tért egy üveg borral és két pohárral. Kinyitotta a palackot, majd töltött mindkettőnknek.
- Nekem meg kell néznem a kaját, de egy perc és jövök. – mondta, majd kiment a konyhába.
- Nem baj, legalább kevesebbet kell beszélgetnünk. – jegyeztem meg magamnak.
- Mondtál valamit? – szólt vissza.
- Nem, dehogyis. – vágtam rá vigyorogva.
Gyorsan lehúztam a pohár italt, majd töltöttem magamnak még egy kicsit. Spencer nem sokára visszatért, majd szólt, hogy hozzá is foghatunk a vacsorához.
Az ebédlőbe mentünk, majd kihúzta nekem az aszalnál a széket. Miután helyet foglaltam, ő is leült velem szemben. Az asztalon már ott volt az első fogás, ami francia hagymaleves volt. Megkóstoltam, majd a lélegzetem is elállt.
- Ez isteni! Hol tanultál meg ilyen jól főzni? – kérdeztem.
- Anyukám tanított egy kicsit még régebben. De azért nem tudok sokféle ételt elkészíteni…csak úgy 5-6-ot.
- Az 5-6-tal több, mint amire én vagyok képes. – nevettem.
- Majd megtanítalak néhányra. – mosolygott rám. Válaszként inkább ettem tovább a levest.
Nem sok beszélgetéssel telt el a vacsora első része, ami miatt csak még kínosabban éreztem magam.
Alyssa ruhái:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése