Elkerülhetetlen szerelem - 11. rész

Szabadnap...vagy mégsem?

A hazafelé úton a csapat nagy része aludt, én azonban képtelen voltam erre. Hol a nem rég megoldott ügyön járt az agyam, hol a régi életemen.

Habár örültem annak, hogy máris sikerült megoldanom egy ügyet, mégsem éreztem magam igazán otthon a csapatban. Mikor elkezdtem dolgozni a Miami Dade Rendőrségnél, nem éreztem ilyet; ott már az első héten beilleszkedtem, és élveztem a közös munkát az új kollégáimmal.

A gondolataimból egy mellém leülő személy hozott vissza.

- Te sem tudsz aludni? - kérdezte.
- Nem. - válaszoltam unottan.
- Figyelj Alyssa! Tudom, hogy amiket mondtam neked, nem volt túl kedves. - kezdett bele Rossi - Azért jöttem most ide, hogy bocsánatot kérjek. Nagyszerű munkát végeztél San Diegoban, és beismerem, hogy neked köszönhetjük, hogy elkaptuk a gyilkost. Gratulálok Alyssa!

Néhány másodpercig csak meglepődbe bámultam Rossira. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar rájön, hogy talán máshogy kellett volna kezelnie az érkezésemet.

- Elfogadom a bocsánat kérést, és remélem, hogy a jövőben ugyanilyen hatékonyan tudunk együtt dolgozni. - feleltem kedvesen, hiszen jól ki akartam jönni minden munkatársammal.
- Köszönöm, és én is bízom benne. - válaszolta mosolyogva Rossi.

Furcsa, de ezután már könnyen el tudtam aludni.

Nem sokára azonban fel kellett kelnem, mert megérkeztünk Quanticoba. A reptéren elbúcsúztunk egymástól, majd mindenki hazament. Hotch azt mondta, hogy másnap nem kell dolgoznunk. Rám is fér már a pihenés!

Hazaérve holtfáradtan estem be az ágyamba. Ahhoz is alig volt erőm, hogy megmosakodjak és átöltözzek.

Másnap negyed egykor keltem fel. Lezuhanyoztam, átöltöztem, és ettem pár falatot. Élveztem, hogy nem kell dolgoznom, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek futni. Kb. másfél órát töltöttem edzéssel, és mikor hazaértem, megláttam, hogy valaki áll az ajtóm előtt.

- Jó napot! Segíthetek valamiben? - kérdeztem a nálam talán pár évvel idősebb, szőke hajú, csinos nőt.
- Jó napot! Maga Alyssa Johnson? - kérdezte kissé félve.
- Igen. Én vagyok. - válaszoltam.
- Azért kerestem fel magát, mert szükségem lenne az FBI segítségére - mondta a nő - De milyen udvariatlan is vagyok! A nevem Hilary Hampton. A szomszédban lakom a fiammal. - mutatott az egyik ház felé.
- Örülök, hogy megismerhetem. - nyújtottam kezet neki - Miben segíthetek?
- A volt férjemről lenne szó. Már rég nem tartanám vele a kapcsolatot, ha nem ő lenne a fiam apja. Szóval azt hiszem, hogy Bill valami sötét dolgot rejteget.
- Mire céloz? - kérdeztem értetlenül.
- Mikor a múlt héten átmentem a fiúnkért, Patrickért, azt vettem észre, hogy Bill keze véres. Azt mondta, hogy az csak festék, mert festettek Patrickkel, de a fiam azt mondta, hogy semmi ilyet nem csináltak. És nem ez az egyetlen jel! Mikor tegnap átjött Patrickért, iszonyúan ideges volt. Izzadt, néha izomrángásai voltak, és össze-vissza beszélt. Mikor közöltem vele, hogy nem adom oda neki Patricket az állapota miatt, kiabálni és örjöngeni kezdett. Alig bírtam leállítani! Nagyon ijesztő volt. - fejezte be a monológját Hilary.
- Jöjjön be, és megbeszéljük ezt. - nyitottam ki az ajtót.
- Köszönöm. - jött be a házba a nő.
- Kér valamit inni? - kérdeztem.
- Nem, köszönöm. - válaszolta Hilary.
- Szóval... - ültünk le az asztalhoz - ...az az igazság, hogy szívesen segítennék önnek, de jogilag semmit sem tehetünk addig, amíg nincs bizonyítékunk. Ha csak úgy rárontunk a volt férjére, és kiderül, hogy ártatlan, komoly következménye lehet a dolognak.
- És ha valami szörnyű dolgot rejteget? - akadt ki kissé Hilary - Mi van, ha fogva tart valakit? Vagy ha már meg is ölte?
- Megpróbálok mindent megtenni, de egyelőre nem ígérhetek semmi biztosat.
- De azért odaadom Bill címét. - nyújtott át egy papírdarabot a nő - Rajta van a telefonszáma is. Lehet, hogy alaptalan a vádaskodásom, de én csak szeretném megvédeni a fiamat.
- Tudom Ms. Hampton. - mosolyogtam rá.
- Szólíts csak Hilarynek!
- Rendben. Azért adok egy névjegykártyát, és ha bármi észrevételed van, csak szólj. - vettem elő a táskámból az említett tárgyat.
- Jó. Akkor előre is köszönök mindent. Remélem, tényleg csak túl óvatos vagyok. - indult el a kijárat felé.
- Próbálok intézkedni az ügy érdekében. - nyitottam ki neki az ajtót.
- Köszönöm. Akkor szia!
- Szia! - köszöntem el én is.

Azt gondoltam, hogy ez az ügy várhat holnapig, így inkább kiélveztem a szabadnapomat.