Egy éjszaka ajándéka - 32. rész

 Sziasztok! Ügyi voltam, és máris írtam egy új részt. Remélem, tetszeni fog. :) Puszi! <3>

A gép indulásáig még majdnem másfél óra volt, ezért Carlosszal úgy döntöttünk, hogy megiszunk egy kávét, mielőtt Ő hazamenne, mi pedig a beszállókapuhoz mennénk Erickel. 

-          És most mi lesz? – kérdezte a bátyám, miközben én a kávémat ittam, Eric pedig néhány méterre tőlünk játszott.

-          Fogalmam sincs – feleltem. – Gáz lesz, ha meglát Monzában, ugye?

-          Az nem kifejezés! – vágta rá Carlos.

-          Én nem akartam, hogy ez legyen, de Vitaly már az elejétől fogva szimpatikus volt, ezért mentem el vele randizni. Amikor megismerkedtünk, a legvadabb rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy Nico ilyen hamar tudomást szerez Ericről, és egyre több időt fogunk együtt tölteni.

-          Ez igaz. De ha Vitaly korrekt, akkor megérti, hogy Ericnek az apjával kell lennie, ezáltal neked is Nico mellett kell lenned, Ő meg nem kezd el féltékenykedni. De ha mégis, legalább rájössz, hogy nem kéne vele lenned.

-          Az az igazság, hogy hivatalosan még nem is vagyunk együtt. Még csak ismerkedünk – mondtam.

-          Akkor meg nem is tartozol neki magyarázattal – válaszolta Carlos. – És tudod! Ha bármi kifogása van Nico ellen, csak ráébreszt arra, hogy kivel is kell lenned igazából.

-          Hogy érted, hogy kivel? – értetlenkedtem.

-          Sehogy – ivott bele a kávéjába.

-          Ha újrakezded a Nicos témát, most rögtön itt hagylak! – fenyegetőztem.

-          Jól van, Lina, nyugi! – csitított a bátyám.

Nem sokkal később elbúcsúztunk Carlostól, és Erickel elindultunk a gépünk felé.

-          Alig várom már, hogy Nicoval legyünk Olaszországban – mondta a fiam lelkesen.

-          Igen, tudom – nevettem. – Mióta Nico meghívott minket, másról sem beszélsz.

-          Csak mert szeretem Nicot és a Forma 1-et is.

Ahogy láttam Eric szemében azt a csillogást, miközben az előbb említett két témáról beszélt, rájöttem, hogy talán Vitaly nem is tett ellenem rosszat, mikor kifecsegte a titkomat, és ezáltal Nico tudomást szerzett arról, hogy van egy fia. Lehet, hogy eleinte nehéz lesz, és még mindig félek kicsit attól, hogy Nico csak most ilyen lelkes a fiát illetően, és a későbbieknek talán magunkra hagy, de hogy őszinte legyek, egyre jobban kezdem azt hinni, hogy Nico nem tenné ezt meg. Soha nem tartottam magam jó emberismerőnek, és mindennel kapcsolatban kicsit óvatos és elővigyázatos vagyok, de a megérzéseim most azt súgják, hogy nem fogunk csalódni Nicoban.

-          Gyere anya! Már be lehet szállni – kezdte el húzni a kezem Eric.

-          Jól van kicsim, nem kell annyira sietni. Úgyis fel fogunk férni a gépre, mert már megvan a helyünk.

-          Azért én nem kockáztatok! – felelte a fiam, majd gyorsan beállt a sorba.

Nem tudtam mást tenni, elnevettem magam, annyira édes volt, ahogy szervezkedett a maga ötéves módján. Azonban egyszer csak megcsörrent a telefonom, és kicsit kétségbeestem, amikor megláttam a kijelzőn Vitaly nevét. 

-          Szia! – vettem fel a telefont kissé félve.

-          Szia Lina! Mi újság? – érdeklődött.

-          Megvagyok – feleltem, majd közben azon járt az eszem, hogy elmondjam-e neki, hogy éppen hova készülök.

-          Az jó. Merre vagy? – kérdezte.

-          A reptéren.

-          Hova mész? – hallottam a hangján a meglepődöttséget.

-          Olaszországba – nyögtem ki végül.

-          Ez vicces. Én is épp ott vagyok. Te hova mész pontosan?

-          Monzába – válaszoltam halkan.

-          Lina, ugye tudod, hogy Monzában lesz a hétvégén a Forma-1-es verseny?

-          Igen, tudom.

-          Van ennek valami köze ahhoz, hogy éppen ide készülsz?

-          Oké, elmondom – sóhajtottam. – Nico mostanában egyre több időt tölt Erickel, és a múltkor, mikor nálunk volt, meghívott minket az Olasz Nagydíjra, mert tudja, hogy Eric mennyire szereti a Forma-1-et. Ezért utazunk most Monzába.

-          Aha… - hallottam, hogy Vitaly egyelőre nem tudja hova tenni a dolgot. – És miért nem szóltál, hogy jöttök? Örültem volna neki, ha tudom, hogy a nő, akit kedvelek, élőben szurkolhat nekem.

-          Nem tudom, Vitaly. Féltem, hogy fogod fogadni ezt a Nicos dolgot.

-          Lina, ne viccelj! A fiadról van szó. Joga van az apjával lenni – vágta rá Vitaly.

-          Örülök, hogy ezt mondod. Most megnyugodtam egy kicsit – vallottam be.

-          Én pedig annak örülök, hogy együtt lehetünk a hétvégén. Rég láttalak már, és nagyon hiányzol!

-          Ez aranyos – mosolyogtam el. – De most sajnos le kell tennem. Elkezdődött a beszállás.

-          Rendben. De szólj, amint megérkeztetek Monzába! Amúgy Milánó felé jöttök?

-          Igen.

-          Szeretnéd, hogy kimenjek elétek a reptérre?

-          Nem kell, köszi. Nico már gondoskodott a fuvarról.

-          Oké. Akkor találkozunk a pályánál, vagy ahol tudunk.

-          Már alig várom – válaszoltam. – Szia!

-          Szia! – köszönt el Vitaly, majd letettük a telefont.

Megnyugodtam, hogy minden rendben van, így gyomorideg nélkül szállhattam fel a gépre.

Reménykedtem benne, hogy Eric végig fogja aludni az utat, ugyanis általában elalszik, akárhova megyünk, akármilyen járművel. Azonban most az izgatottság miatt végig beszélt, és kb. 5 percenként kérdezte, mikor érkezünk meg.

Szerencsére az út nem volt olyan hosszú, és mikor végre leszállt a gép, Eric amilyen gyorsan tehette, el is hagyta a repülőt. Persze nem tetszett neki, hogy a reptéren át kellett esnünk még az útlevél ellenőrzésen, és fel kellett vennünk a bőröndünket is, de mikor végre elhagytuk a terminált, izgatottan szaladt előre.

Éppen utána kiabáltam, hogy várjon meg, mikor az előttem álló tömegben megláttam azt a személyt, akit a legkevésbé akartam látni a hétvégén. Próbáltam gyorsan lelépni, nehogy észrevegyen, de sajnos szinte azonnal kiszúrt.

-          Szia! Te mit csinálsz itt? – jött oda hozzám.

Arról nem volt szó, hogy ő is itt lesz!