Éppen a bőröndömbe pakoltam a ruháimat, amikor Eric futott be a szobámba.
- Anya, hol van a gurulós cipőm? – kérdezte izgatottan.
- Minek kell az neked? – kérdeztem vissza.
- Azért, hogy magammal vigyem a versenyre – felelte, mintha ez a legtermészetesebb dolog lenne a világon.
- Csak nem akarsz te is olyan gyors lenni, mint a versenyzők?
- Az lehetetlen, anya. Jaj, nem értesz te a Forma 1-hez – mondta, de mielőtt kiment volna a szobámból, még odaszólt – Ha megtaláltad, hozd be hozzám!
Erickel holnap indulunk Olaszországba, ahova Nico hívott meg minket. A fiam már nagyon izgatott, de őszintén szólva nekem a hátam közepére sem hiányzik ez az egész. Persze örülök, ha Eric boldog, és egy Forma 1-es versenyre mindig hatalmas élmény kilátogatni – főleg ha korlátlan belépéssel rendelkezel mindenhova -, de megvan az oka, amiért legszívesebben távol tartanám magam egyelőre ettől a világtól.
Például Vitalynak még nem is szóltam arról, hogy ott leszek Monzában. Még nem beszéltük meg, hogy valójában mi is van köztünk, és az elmúlt néhány napban nem is nagyon volt időnk beszélgetni, ugyanis Vitaly nagyon elfoglalt volt, de ha megjelenek a versenyén, valószínűleg tudni fogja, hogy miért is vagyok ott. Az igazság az, hogy nem akarom, hogy esetleg féltékeny legyen Nicora, de valójában azt sem tudom, mit akarok Vitalytól. Rég nem volt már komoly kapcsolatom – híres emberrel meg még soha -, de Vitaly mellett vagy rögtön be kéne ugranom a mély vízbe, vagy jobb, ha már most elfelejtjük egymást. Valójában azt sem tudtam, ő mit akar tőlem, bár egyelőre egész jól alakultak a dolgok. A múltkor, mikor itt volt, jól éreztem magam vele, azóta sokszor beszéltünk telefonon, és Eric is kedveli, de talán nem kéne összeszűrnöm a levet egy Forma 1-es versenyzővel, ha egy másik éppen most ismerkedik a fiammal, aki tőle van.
- Anya, kész vagyok! Mikor indulunk? – jelent meg Eric ismét a szobámban.
- Csak holnap kicsim – nevettem.
- És Nico egész hétvégén velünk lesz? – kérdezte.
- Tudod, neki a versenyzésre kell koncentrálnia, de biztos vagyok benne, hogy szakít ránk időt – válaszoltam.
- Júj, az jó! Akkor rajzolok neki valamit. Szerinted örülne neki?
- Persze, hogy örülne.
- Akkor megyek is – felelte Eric, majd amilyen gyorsan megjelent, olyan gyorsan távozott.
Kicsit aggódtam amiatt, hogy Eric máris ennyire megkedvelte Nicot. Persze örültem neki, hogy Nico teljesen pozitívan áll ahhoz, hogy van egy fia, de féltem, hogy mi lesz, ha ráun, vagy egyszerűen nem tartja be azt, amit ígért. Lehet, hogy sokan hülyének tartanak, amiért nem akarom, hogy máris állandóan együtt legyenek, de egy igazi anya megértene. Ő sem akarná, ha a fia megkedvelne valakit, aki aztán magára hagyja.
Másnap reggel 9-kor indult a gépünk, így 7 körül már a reptéren kellett lennünk. Nico első osztályú jegyeket rendelt nekünk, ami persze nem volt az ínyemre. Tudom, hogy neki semmit nem jelent kifizetni azokat, de nem akartam, hogy azt higgye, hogy azt akarom, hogy máris vagyonukat költsön ránk. Egy egyszerű spanyol lány vagyok, aki nincs hozzászokva ehhez, és nem is várja el senkiről.
Carlos vitt ki minket a reptérre, és mivel örült, hogy Eric megint az apjával lehet, már majdnem fél órával a megbeszélt idő előtt nálunk volt.
- Tudod Lina, ha Nico Erickel akar lenni, akkor hagyd! – látott el jó „tanácsokkal” indulás előtt.
- Jaj Carlos, nyugi! Szerinted elmegyünk Nicohoz Olaszországba, és aztán nem hagyom, hogy akár egy percet is velünk legyen.
- Amúgy érdekes, amit mondasz. Azt már tudod, hogy milyen viszonyt akarsz Eric és Nico között, de mit akarsz te Nicotól? – kérdezte.
- Nem értelek.
- Nem véletlenül feküdtél le vele évekkel ezelőtt. Milyen érzés, hogy most visszatért az életedbe?
- Úgy beszélsz, mintha akkor annyira ismertük volna egymást. Mielőtt újra megjelent volna, pár órát töltöttem vele. Pech, hogy ezalatt teherbe estem tőle, de emiatt nem kell rögtön a karjaiba vetnem magam újra.
- De nem érzel iránta semmit?
- Mégis mit éreznék? – értetlenkedtem. – Örülök, hogy gondját akarja viselni Ericknek, és tartanom kell vele a kapcsolatot, mert mégiscsak a gyerekem apja, de ennyi. Ezen kívül semmi nem köt hozzá.
- Te tudod – sóhajtott a bátyám. – Kiviszem a bőröndötöket.
Nem sokkal később indultunk is a reptérre, ugyanis Eric annyira be volt sózva, hogy attól félt, hogy lekéssük a gépet. Aranyos volt, ahogy legszívesebben már Monzában lett volna, de én Vitaly miatt egyre idegesebb lettem az idő előrehaladtával.
- Minden rendben van, Lina? – kérdezte Carlos a kocsiban, mikor már majdnem a reptéren voltunk.
Nem meséltem még neki arról, milyen közel is kerültem egy másik Forma 1-es versenyzőhöz, de talán ideje lenne, mert ha nem öntöm ki valakinek a szívem, mindjárt idegösszeomlást kapok. Hátranéztem a visszapillantóban, és mivel Eric igencsak figyelt, arra a következtetésre jutottam, hogy jobb lesz, ha majd a reptéren mesélek el mindent Carlosnak, amikor Eric esetleg nem figyel.
Pár perc múlva már ott is voltunk, és miután becsekkoltunk, félrevontam a bátyámat egy kicsit. Eric ez alatt éppen csokit választott magának az egyik üzletben.
- Mi a baj, Lina? A szokásosnál is idegesebb vagy.
- Van valami, amit nem mondtam el – kezdtem hozzá.
- Mégis mi az?
- Amikor kinn voltunk az itteni versenyen, megismerkedtem Vitaly Petrovval, aki szintén az F1-ben versenyez. Randira hívott, és el is mentem vele, sőt, komolyabbra fordultak a dolgok.
- Lefeküdtél vele?
- Igen – vallottam be.
- Belehalnál, ha egyszerűvé tennéd az életed, Lina? – vont kérdőre a bátyám.
Hát, lehet, hogy igen…
Catalina ruhái:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése