Egy éjszaka ajándéka - 33. rész

Amint meglátott az illető, tudtam, hogy nagy bajban lehetek. Mégis hogy fogom neki megmagyarázni, hogy miért vagyok itt? Mi van, ha ezzel mást is bajba keverek? Nem hazudhatok tovább szegény lánynak, egyszerűen nem érdemli meg.

-          Vivian! Szia! – mondtam kissé feszélyezve. – Hogy vagy?

-          Jól. Te mit csinálsz itt? – kérdezett rögtön vissza. – Csak nem a Forma 1-es versenyre jöttél?

Nevetett, mert azt hitte, hogy a válaszom egy egyértelmű nem lesz, de sajnos be kell vallanom neki az igazat. Mármint nem azt, hogy van egy fiam a pasijától, hanem hogy valójában tényleg a versenyre jöttem.

-          Igazából tényleg amiatt vagyok itt – vallottam be.

-          Tényleg? – lepődött meg. - Nico hívott meg?

-          Igen. Tudod, hogy jóban vagyunk, és mivel tudja, hogy szeretem a Forma 1-et, meghívott az Olasz Nagydíjra.

-          Az jó. Bár nekem nem is mondta.

-          Biztos csak nem tartotta fontosnak, vagy egyszerűen elfelejtette – válaszoltam. Alapjáraton nincs bajom Viviannel, de nem szabad jóban lennem vele a jelenlegi helyzetet tekintve.

-          Na mindegy! A lényeg, hogy itt vagy – mosolygott.

Ekkor azonban megjelent Eric. Nem akartam, hogy Vivian tudja, hogy van egy fiam. Igazából azt hiszi, hogy a nevem Eva. Ha egy ilyen alapvető dologban is hazudnom kellett neki, mit adok be az ötéves kisfiúról mellettem, aki amúgy nem kicsit hasonlít Nicora.

-          Anya, mehetünk végre? – kérdezte Eric.

-          Anya? – értetlenkedett Vivian. – Ő a fiad?

-          Igen. Ő itt Eric – válaszoltam.

-          És hol van az apja? – kérdezte Vivian, miután kedvesen bemutatkozott a fiamnak.

Eric szerencsére nem értette, miről beszélünk, de ez nem segített abban, hogy sajnos újra hazudnom kellett egy szegény, tudatlan lánynak.

-          Már nem vagyunk együtt. Ő most éppen Japánban él – találtam ki hirtelen.

-          Oh, az messze van. És nem is látogatja Ericet? – faggatott tovább Vivian.

-          Ez hosszú. Inkább hagyjuk most ezt – próbáltam kitérni az újabb hazugságok alól. – Nem megyünk a pályához? – ajánlottam fel.

-          De, mehetünk.

Elhagytuk a repteret, és taxival a pályához mentünk. Azonban érdekelt, hogy Nico miért hívott meg engem és Ericet, valamint Viviant ugyanarra a versenyre. Ugye még nem akarja elmondani szegény lánynak az igazságot?

-          Igazából Nico nem is tudja, hogy jövök. Úgy volt, hogy ezen a hétvégén dolgoznom kell, azonban közbejött valami, és elmaradt a munka, így gondoltam, meglepem Nicot, és eljövök ide, hogy élőben szurkolhassak neki – mesélte a taxiban ülve Vivian.

-          Tényleg? Ez kedves tőled – próbáltam az arcomra erőltetni egy mosolyt.

-          Tudom. Már majdnem két hete nem láttam Nicot. A múlt héten is hirtelen közbejött neki valami, és el kellett utaznia Spanyolországba. Jó lesz végre újra vele lenni.

Tényleg sajnáltam őt. Fogalma sem volt, hogy Nico valójában miért is volt Spanyolországban. Rossz volt eltitkolni előle az igazságot, de tudtam, hogy jelenleg így helyes. Ha tudomást szerezne arról, hogy a pasijának van tőlem egy fia, lehet, hogy mindenki más is megtudná ezt, így talán maga Eric is, de nem szabad a nyakába zúdítani ilyen hirtelen ezt az információt, szóval jobb, ha most még Vivian sem tud semmit.

Az út Milánó is Monza között nem olyan hosszú, így kevesebb mint egy óra alatt már a pályánál is voltunk. Fel akartam készíteni Nicot, hogy nem mással, mint a barátnőjével érkezünk, így még Vivian nem figyelt, írtam neki egy SMS-t.

„Itt van a barátnőd, és tudja, hogy van egy fiam. Mindjárt a Mercedes boxánál vagyunk, szóval találj ki addig valamit.”

Alig 10 perccel később meg is érkeztünk Nicohoz. Vivian azonnal a nyakába vetette magát. Elnézve őket, csak még rosszabbul éreztem magam, mert attól féltem, hogy tönkreteszem ezt a szép kapcsolatot. 

-          Amúgy miért nem mondtad, hogy Eva is jön? Tudod, hogy kedvelem – jegyezte meg Vivian a barátjának.

-          Mert azt sem tudtam, hogy te jössz – válaszolta Nico.

-          Gondoltam megleplek, ha már akadt egy kis szabadidőm. De jó, hogy Eva is itt van, mert így elszórakozhatok vele, míg te dolgozol, és nem fogunk zavarni téged.

-          Igen, ez tényleg nagyon jó – mondta Nico, majd bocsánatkérően rám nézett.

Eric elaludt a taxiút alatt, így idáig én cipeltem, azonban ekkor felkelt, és mikor meglátta, hol is van, és hogy Nico is ott van, rögtön magához tért.

-          Nico! De jó, hogy itt vagy! – mondta lelkesen, majd odaszaladt, és megölelte az említett személyt.

-          Te ismered Ericet? – kérdezte Vivian kissé összezavarodva.

-          Igen, egyszer már találkoztak – szóltam közbe.

-          Annyira örülök, hogy meghívtál minket. Erre vártam, mióta szóltál, hogy jöhetünk – mondta Eric.

-          Gondolom anyukádat kicsit kikészítetted – nevetett Nico.

-          Csak egy kicsit – mosolygott Eric.

Mivel Niconak aznapra már nem volt munkája, közösen elmehettünk a szállodába, ahol a hétvégén fogunk lakni. Kezdtem félni, hogy kezd leomlani a kártyavár, amit magam köré építettem. Azzal, hogy Vivian is itt lesz a hétvégén, csak megkavarta a dolgokat. És mintha nem lett volna még elég bajom, a hotel haljában ismét egy ismerős alakba botlottam. Hogy pontos legyek, a srácba, akivel szinte már együtt vagyunk.

-          Szia! Alig vártam már, hogy újra lássalak – jött oda hozzám Vitaly mosolyogva, mert nem vette észre, hogy nem vagyok egyedül.

-          Ti ismeritek egymást? – kérdezte Nico meglepődötten. 

De még mennyire, hogy ismerjük egymást!

Egy éjszaka ajándéka - 32. rész

 Sziasztok! Ügyi voltam, és máris írtam egy új részt. Remélem, tetszeni fog. :) Puszi! <3>

A gép indulásáig még majdnem másfél óra volt, ezért Carlosszal úgy döntöttünk, hogy megiszunk egy kávét, mielőtt Ő hazamenne, mi pedig a beszállókapuhoz mennénk Erickel. 

-          És most mi lesz? – kérdezte a bátyám, miközben én a kávémat ittam, Eric pedig néhány méterre tőlünk játszott.

-          Fogalmam sincs – feleltem. – Gáz lesz, ha meglát Monzában, ugye?

-          Az nem kifejezés! – vágta rá Carlos.

-          Én nem akartam, hogy ez legyen, de Vitaly már az elejétől fogva szimpatikus volt, ezért mentem el vele randizni. Amikor megismerkedtünk, a legvadabb rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy Nico ilyen hamar tudomást szerez Ericről, és egyre több időt fogunk együtt tölteni.

-          Ez igaz. De ha Vitaly korrekt, akkor megérti, hogy Ericnek az apjával kell lennie, ezáltal neked is Nico mellett kell lenned, Ő meg nem kezd el féltékenykedni. De ha mégis, legalább rájössz, hogy nem kéne vele lenned.

-          Az az igazság, hogy hivatalosan még nem is vagyunk együtt. Még csak ismerkedünk – mondtam.

-          Akkor meg nem is tartozol neki magyarázattal – válaszolta Carlos. – És tudod! Ha bármi kifogása van Nico ellen, csak ráébreszt arra, hogy kivel is kell lenned igazából.

-          Hogy érted, hogy kivel? – értetlenkedtem.

-          Sehogy – ivott bele a kávéjába.

-          Ha újrakezded a Nicos témát, most rögtön itt hagylak! – fenyegetőztem.

-          Jól van, Lina, nyugi! – csitított a bátyám.

Nem sokkal később elbúcsúztunk Carlostól, és Erickel elindultunk a gépünk felé.

-          Alig várom már, hogy Nicoval legyünk Olaszországban – mondta a fiam lelkesen.

-          Igen, tudom – nevettem. – Mióta Nico meghívott minket, másról sem beszélsz.

-          Csak mert szeretem Nicot és a Forma 1-et is.

Ahogy láttam Eric szemében azt a csillogást, miközben az előbb említett két témáról beszélt, rájöttem, hogy talán Vitaly nem is tett ellenem rosszat, mikor kifecsegte a titkomat, és ezáltal Nico tudomást szerzett arról, hogy van egy fia. Lehet, hogy eleinte nehéz lesz, és még mindig félek kicsit attól, hogy Nico csak most ilyen lelkes a fiát illetően, és a későbbieknek talán magunkra hagy, de hogy őszinte legyek, egyre jobban kezdem azt hinni, hogy Nico nem tenné ezt meg. Soha nem tartottam magam jó emberismerőnek, és mindennel kapcsolatban kicsit óvatos és elővigyázatos vagyok, de a megérzéseim most azt súgják, hogy nem fogunk csalódni Nicoban.

-          Gyere anya! Már be lehet szállni – kezdte el húzni a kezem Eric.

-          Jól van kicsim, nem kell annyira sietni. Úgyis fel fogunk férni a gépre, mert már megvan a helyünk.

-          Azért én nem kockáztatok! – felelte a fiam, majd gyorsan beállt a sorba.

Nem tudtam mást tenni, elnevettem magam, annyira édes volt, ahogy szervezkedett a maga ötéves módján. Azonban egyszer csak megcsörrent a telefonom, és kicsit kétségbeestem, amikor megláttam a kijelzőn Vitaly nevét. 

-          Szia! – vettem fel a telefont kissé félve.

-          Szia Lina! Mi újság? – érdeklődött.

-          Megvagyok – feleltem, majd közben azon járt az eszem, hogy elmondjam-e neki, hogy éppen hova készülök.

-          Az jó. Merre vagy? – kérdezte.

-          A reptéren.

-          Hova mész? – hallottam a hangján a meglepődöttséget.

-          Olaszországba – nyögtem ki végül.

-          Ez vicces. Én is épp ott vagyok. Te hova mész pontosan?

-          Monzába – válaszoltam halkan.

-          Lina, ugye tudod, hogy Monzában lesz a hétvégén a Forma-1-es verseny?

-          Igen, tudom.

-          Van ennek valami köze ahhoz, hogy éppen ide készülsz?

-          Oké, elmondom – sóhajtottam. – Nico mostanában egyre több időt tölt Erickel, és a múltkor, mikor nálunk volt, meghívott minket az Olasz Nagydíjra, mert tudja, hogy Eric mennyire szereti a Forma-1-et. Ezért utazunk most Monzába.

-          Aha… - hallottam, hogy Vitaly egyelőre nem tudja hova tenni a dolgot. – És miért nem szóltál, hogy jöttök? Örültem volna neki, ha tudom, hogy a nő, akit kedvelek, élőben szurkolhat nekem.

-          Nem tudom, Vitaly. Féltem, hogy fogod fogadni ezt a Nicos dolgot.

-          Lina, ne viccelj! A fiadról van szó. Joga van az apjával lenni – vágta rá Vitaly.

-          Örülök, hogy ezt mondod. Most megnyugodtam egy kicsit – vallottam be.

-          Én pedig annak örülök, hogy együtt lehetünk a hétvégén. Rég láttalak már, és nagyon hiányzol!

-          Ez aranyos – mosolyogtam el. – De most sajnos le kell tennem. Elkezdődött a beszállás.

-          Rendben. De szólj, amint megérkeztetek Monzába! Amúgy Milánó felé jöttök?

-          Igen.

-          Szeretnéd, hogy kimenjek elétek a reptérre?

-          Nem kell, köszi. Nico már gondoskodott a fuvarról.

-          Oké. Akkor találkozunk a pályánál, vagy ahol tudunk.

-          Már alig várom – válaszoltam. – Szia!

-          Szia! – köszönt el Vitaly, majd letettük a telefont.

Megnyugodtam, hogy minden rendben van, így gyomorideg nélkül szállhattam fel a gépre.

Reménykedtem benne, hogy Eric végig fogja aludni az utat, ugyanis általában elalszik, akárhova megyünk, akármilyen járművel. Azonban most az izgatottság miatt végig beszélt, és kb. 5 percenként kérdezte, mikor érkezünk meg.

Szerencsére az út nem volt olyan hosszú, és mikor végre leszállt a gép, Eric amilyen gyorsan tehette, el is hagyta a repülőt. Persze nem tetszett neki, hogy a reptéren át kellett esnünk még az útlevél ellenőrzésen, és fel kellett vennünk a bőröndünket is, de mikor végre elhagytuk a terminált, izgatottan szaladt előre.

Éppen utána kiabáltam, hogy várjon meg, mikor az előttem álló tömegben megláttam azt a személyt, akit a legkevésbé akartam látni a hétvégén. Próbáltam gyorsan lelépni, nehogy észrevegyen, de sajnos szinte azonnal kiszúrt.

-          Szia! Te mit csinálsz itt? – jött oda hozzám.

Arról nem volt szó, hogy ő is itt lesz!