Elkerülhetetlen szerelem - 17. rész

Sziasztok! Itt az új rész. Hamarabb terveztem megírni, de a hét elején olyan beteg voltam, mint amilyen már vagy 10 éve nem. Ahhoz sem volt erőm, hogy kikeljek az ágyból, nem is beszélve az írásról, vagy egyáltalán a gépezésről. De most visszatértem, és jó olvasást szeretnék kívánni az új részhez. Puszi! <3

Végre egy barát?

Aznap szerencsére sehova nem hívtak minket. Remélem, hogy együtt éreznek velem az ország pszichopata sorozatgyilkosai, és nem mostanában jön rájuk megint az őrült ámokfutás, mert jelenleg nincs sok kedvem ahhoz, hogy utánuk nyomozzak. Kivagyok idegileg, és legszívesebben üvöltenék!

- Tényleg Reidddel vacsorázol ma? – hozott vissza a Földre Morgan hangja. Nem tűnt túl vidámnak a srác.
- Talán baj? – néztem fel rá kissé gúnyosan.
- Tőlem nem akarsz semmit, de tőle igen? Nem csoda, hogy a nőket nem lehet megérteni!
- Profilozóként dolgozol. Tudnod kéne, hogy a pasik sokkal titokzatosabbak, kevésbé mutatják ki az érzelmeiket, és sokkal többször követnek el olyan nagy bűntetteket, mint az emberrablás, vagy a gyilkosság. Szóval jobb, ha visszaszívod azt, amit az előbb mondtál. – vágtam vissza. Hallottam, hogy a közelemben lévő emberek nevetnek.
- Minek kellett neked egyáltalán idejönnöd?! – mondta erre Morgan, majd gyorsan lelépett.

Büszke voltam magamra, amiért beszóltam Morgannak, de a srác utolsó mondata szíven ütött, mert igazából én is ezt kérdezhetem magamtól azóta, hogy itt vagyok.

Elmentem venni egy kávét az egyik automatához, majd miközben elfogyasztottam azt, valaki megkocogtatta a vállam.

- Szia Alyssa! – köszönt az igencsak feltűnő külsejű, cserfes csaj.
- Szia Garcia! Hogy vagy? – kérdeztem.
- Hallottam, hogy Straussnak nem tetszett a tegnapi akciód. Bolond az a nő! – forgatta a szemeit a csaj – Szerintem ha az ő életét mentetted volna meg, akkor is kaptál volna azért, mert nem mindent szabályosan csináltál.
- Hát igen, mindig is lesznek ilyen őrült főnökök. További szép számot! – indultam volna vissza az íróasztalomhoz.
- Nem szeretsz itt lenni, ugye? – hallottam a hátam mögül Garcia hangját ismét.
- Nem az van, hogy nem szeretek itt lenni, csak… - kezdtem volna bele a magyarázkodásba, de úgy tűnik, hogy Garcia nem az a fajta ember, akit át lehet verni az ilyen dumákkal.
- Bla-bla-bla! Tudom, hogy hiányzik az otthonod, a családod, a barátaid, de itt is jól érezheted magad. Valójában elmebeteg sorozatgyilkosokat kell elkapnod, de azon kívül sok vidám percet élhetsz át velünk. Vagy talán nem tetszik a csapat?
- Őszintén? Morgan azóta hajt rám, hogy betettem a lábam az épületbe. Spencer kis híján szerelmet vallott az első nap. Rossival többször is csúnyán összevesztünk már. Veled, Emilyvel és JJ-vel még alig beszéltem. Hotchcsal egyelőre nem volt problémám. Ja, és a ”nagykutya”, Strauss…tudod, mi történt. Nem hiszem, hogy túlságosan beilleszkedtem. – foglaltam össze a helyzetemet egy sóhaj kíséretében.
- Majd én segítek, hogy beilleszkedj! – mosolygott szélesen Garcia.
- Ajaj, már most félek!
- Ne csináld Alyssa! Mi mindannyian imádjuk itt egymást. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család.
- Ezért nincs nekem itt keresnivalóm! – vágtam rá.
- De igen! Én leszek az új öribarid, akinek kiöntheted a szíved. – erre a csaj a fél emeleten keresztül magával húzva bevitt egy szobába, ami tele volt számítógépekkel, és egyéb gépekkel.
- Hú, itt dolgozol? – kérdeztem, miközben csodálkozva néztem szét.
- Bemutatom Miss Penelopé Garcia csodakuckóját! – nevetett – Na de ülj le és mesélj! Mi van veled és Reiddel?
- Mi lenne? – ültem le vele szembe.
- Ne gyere ezzel csajszi! Azt mondtad, hogy majdnem szerelmet vallott.
- Talán kicsit túloztam. – próbáltam menteni a helyzetemet.

Soha nem voltam az a fajta lány, aki pletykaestéket tartott a barátnőivel, ahol kibeszéltek mindenkit. Habár ez a külsőmön nem látszik, de mindig is fiús lány voltam. Kiskoromban, mikor a nővérem vásárolni ment anyával, és inkább otthonmaradtam apával, és a kocsit szereltem. Nem csoda, hogy autóversenyző lett belőlem!

Mivel láttam, hogy Garcia nem nyugszik, amíg nem mesélem el neki a legújabb fejleményeket, inkább elmondtam neki mindent. Azt, hogy Spencernél töltöttem az itteni első éjszakámat, az ott történteket, és még azt is, hogy ma vele fogok vacsorázni.

- Ez durva! – kapta a kezeit a szája elé – Tetszik neked?
- Én csak barátként tekintek rá. Nem akarok összejönni itt senkivel. – válaszoltam.
- A szerelem általában akkor talál rád, amikor nem keresed. Lehet, hogy a sors keze, hogy idekerültél a munka miatt. – gondolkodott el Garcia.
- Ha így is van, akkor igencsak ki fogok babrálni a sorssal, mert az, hogy nem jövök össze Spencerrel, teljesen biztos! – jelentettem ki határozottan.
- Ne mondj ilyeneket Alyssa! Nem tudhatod, hogy mi fog történni. Lehet, hogy hamar megváltozik a véleményed. – kacsintott rám.
- Figyelj Garcia! Elmondok most neked valami olyat, amit nem adhatsz tovább! – kezdtem bele – Ígérd meg, hogy senkinek nem mondod el!
- Igazából férfinak születtél? – vágta rá a csaj.
- Nem, tényleg nő vagyok…születésem óta! – tettem hozzá gyorsan.
- Akkor mi az? Megígérem, hogy senkinek nem mondom el! – tette a szívére a kezét.
- Azért jöttem el Miamiból, mert elegem volt a volt-pasim viselkedéséből. A kollégám is volt egyben, és annyira kikészített a munkában, hogy úgy gondoltam, hogy jobb, ha egy ideig távol leszek tőle, és valami mást csinálok. Ezért vállaltam el ezt a munkát. Tanultam a hibámból, és a szakításunkkor megfogadtam, hogy soha nem fogok még egyszer munkatárssal járni. – láttam, hogy Garcia kissé ledöbbent – Hát ennyi lenni!

Garcia még hosszú másodpercig múlva is döbbenten bámult, de rá kellett jönnöm, hogy nem csak a történetem miatt.

- Csak egy pasi miatt jöttél ide? – hallottam meg Hotchot a hátam mögül.

A francba! Ennyit arról, hogy vele még nem vesztem össze! Miért kellett hallania???