Egy éjszaka ajándéka - 36. rész

Sziasztok! Tudom, megint nem jelentkeztem egy ideig, de több vizsgám is volt a héten, szóval van magyarázatom. ;D Ezen kívül szeretném megköszönni, hogy a blog látogatottsága már több mint 30000. Nagyon örülök ennek a számnak. :) Ezért jutalmul hoztam ma egy új részt. Nem sok kedvem volt ma tanulni, és remélhetőleg ki tudom puskázni a holnapi vizsgát, szóval volt időm írni egy kicsit. :P Jó olvasást hozzá! Puszi! <3 b="" nbsp="">

Miután befejeztem a telefonálást, visszamentem Erichez és Vivianhez. A fiamnak gyakorlatilag fel sem tűnt, hogy hosszú percekig távol voltam, annyira extázisban volt az éppen kezdődő szabadedzés miatt.

Bő tíz perccel később Nico és Schumacher is elhagyták a bokszot, és megkezdték a felkészülést a hétvégére.

-          Amúgy azon gondolkoztam, hogy ismerkedtetek meg Nicoval. Soha nem hallottam korábban rólad – szólalt meg egyszer csak Vivian.

Egy pillanatra lefagytam. Megint hazudnom kell Viviannek? Ráadásul az, hogy a gimiben benne voltam a színjátszó csoportban, nem jelenti, hogy most rögtön ki tudnék találni egy komplett történetet.

-          Spanyolországban ismerkedtünk meg néhány évvel ezelőtt – fogtam rövidre.

-          Figyelj, Eva… nem ismersz egy Catalina nevű lányt? Tudod, akiről meséltem… akivel Nico megcsalt.

-          Öhm…nem, nem ismerek semmilyen Catalinát – hazudtam.

-          Biztos vagy benne? Nincs sejtésed, hogy ki lehet? – faggatózott tovább Vivian.

-          Nincs, de ez miért fontos? Azt hittem, túltetted már magad a megcsaláson.

-          Elvileg igen, de mostanában megint feltörtek bennem a régi emlékek. Főleg azért, mert Nico nemrég valami miatt Spanyolországban volt.

-          Nico egy népszerű Forma 1-es versenyző. Gyakran utazik, és Spanyolország nem túl kicsi, szóval…

-          Tudom, de nem szólt róla. A kapcsolatunkban mindig megvolt a bizalom, ezért is működött általában jól. De az, hogy elhallgatta, hogy Spanyolországba utazik… nem tudom. Aggódom – mondta Vivian kissé kétségbeesetten.

-          Szerintem nincs okod rá. Biztos munka miatt utazott oda, és csak nem akart zaklatni a részletekkel. Biztosan Nico sem tud mindent a te munkáddal kapcsolatban – próbáltam megnyugtatni, hogy ne gyanakodjon.

-          Lehet, hogy igazad van. Csak tudod, annyira boldogok vagyunk most, és nem akarom, hogy történjen valami rossz – felelte Vivian mosolyogva, amitől csak még rosszabbul éreztem magam.

-          Hozok valamit inni. Te kérsz? – próbáltam elmenekülni.

-          Nem köszi – felelte Vivian, majd gyorsan leléptem, hogy lenyugtassam magam.

Próbáltam az szabadedzésre koncentrálni, hiszen számomra is nagy élmény az egyik legjobb csapat garázsából végignézni egy Forma 1-es eseményt, de nehezen tudtam elterelni a gondolataimat arról, amiket Vivian mondott. Tényleg ennyire boldogok lennének Nicoval? Akkor nekem mi jogom ahhoz, hogy ezt elrontsam? Tudom, hogy Niconak joga van a fiával lennie, de ez nehezen fog menni, ha szinte mindig ott lesz Vivian is. És mi lesz, ha elmondjuk Ericnek, hogy Nico valójában az apja? Viviannek biztos nem fog tetszeni, ha ő is megtudja, ráadásul akkor az is kiderül, hogy mindvégig hazudtunk neki. Nem ártott nekem semmit, így nem szeretném megbántani.

A szabadedzésnek vége lett, majd teltek az órák, lement a második gyakorlás is, és végül – délután 5 körül – úgy döntöttünk, hogy ideje visszamenni a hotelbe. Azt beszéltük meg, hogy 7 körül elmegyünk vacsorázni, addig pedig megfürdettem Ericet, mert nem tudtam, mikorra érünk majd vissza, és nem akartam akkor már azzal nyaggatni.

Éppen egy Forma 1-es újságból olvastam Ericnek, amit még Carlostól kapott, mikor megtetszett neki a sport, azonban egyszer csak kopogtak az ajtón. Kinyitottam, és kicsit meglepődtem, mikor Nicot és egy számomra ismeretlen férfit találtam szemben magammal.

-          Sziasztok! – köszöntem nekik végül. – Gyertek be!

-          Szia Lina! – köszönt Nico – Ő itt a fizikoterapeutám és jó barátom, Dan – mutatta be az ismeretlen személyt Nico.

-          Szia! Catalina Salvador vagyok, de szólíts csak Linának – mutatkoztam be.

-          Ő fog ma vigyázni Ericre – szólalt meg egyszer csak Nico.

-          Miért? – értetlenkedtem.

-          Mert szeretném, ha eljönnél velem vacsorázni. Jó lenne kicsit beszélgetni – felelte Nico mosolyogva.

-          De neked nem a holnapi időmérővel kéne foglalkoznod? Nem szeretném, ha mondjuk miattam nem tudnál holnap koncentrálni – válaszoltam.

-          Nem lesz semmi baj, Lina! – vágta rá – Na, akkor benne vagy? Csak te meg én – kacsintott rám, majd elnevette magát.

-          Öhm…oké. De mi lesz Erickel? Hogy értik meg egyáltalán egymást Dannel? – kérdeztem.

-          Beszélek spanyolul. – mosolygott az említett személy.

-          Ne aggódj, Lina! Dannél jó kezekben lesz Eric. Meg amúgy is csak 1-2 óráról van szó – mondta Nico.

-          Rendben – egyeztem bele végül.

-          Akkor mehetünk? – kérdezte Nico.

-          Persze – feleltem, majd elmagyaráztam Ericnek a helyzetet, és pár perccel később már indulhattunk is.

Egy közeli étterembe mentünk – természetesen egy vadonút Mercedesszel. De hát mi más lenne a szolgálati kocsid, ha a Mercedes Forma 1-es csapatának egyik versenyzője vagy?

-          Amúgy mit mondtál Viviannek, hova mész? - kérdeztem már a kocsiban ülve.

-          Azt mondtam, hogy át kell még beszélnünk a stratégiát a hétvégével kapcsolatban, és valószínűleg a srácokkal eszem, és későn jövök – válaszolta Nico.

-          Nem rossz, hogy hazudsz neki? – kérdeztem.

-          Nem szívesen teszem. De nem volt más választásom – nézett rám, mikor megálltunk egy piros lámpánál. – Mégis mondtam volna el neki, hogy kettesben akarok vacsorázni csakis veled?

-          Igazad van. De nekem kezd már elegem lenni a sok hazugságból.

-          Nekem is, de most ez a legjobb, amit tehetünk. Idővel minden a helyére kerül – fogta meg a kezem, amin kicsit meglepődtem.

Valószínűleg Nico is rájött, hogy ez talán túl sok volt, így rögtön el is kapta a kezét, és a vezetésre koncentrált. A maradék néhány percben, még odaértünk az étteremhez, némán ültünk egymás mellett.

Hangulatos volt a hely, ahova Nico vitt, és ahogy láttam, már jól ismerték, szóval valószínűleg nem először járt itt.

Leültünk egy aranyos kis asztalhoz, én pedig kezdtem felkészíteni magam, hogy talán lesz részem pár kínos pillanatban a vacsora folyamán.