Egy éjszaka ajándéka - 37. rész

Sziasztok! Utólag is boldog karácsonyt szeretnék kívánni mindenkinek! :) Remélem, mindenki számára jól telnek az ünnepek. Én egy új résszel szeretnék kedveskedni nektek. ;) Jó olvasást hozzá! Puszi! <3 b="">

Miután helyet foglaltunk, a pincér felvette az italrendelésünket, majd mikor kihozta azt, felírta, mit szeretnénk enni. Ezután volt egy kis időnk Nicoval, hogy beszélgessünk.

-          Eric szemmel láthatóan nagyon élvezi eddig a hétvégét – szólalt meg Nico.

-          Igen. Nagyon tetszik neki a Forma-1. Szóval szeretném még egyszer megköszönni, hogy meghívtál minket…

-          Nem kell állandóan hálálkodnod, Lina – mosolygott Nico. – Természetes, hogy megteszek ilyeneket értetek.

-          Szerintem nem mindenki tenné meg ezt a te helyzetedben – mosolyogtam én is.

-          Az lehet. De én ilyen vagyok, úgy érzem, felelősséggel tartozom a fiamért, még ha ő nem is tudja, hogy én vagyok az apja.

-          Idővel majd megtudja – válaszoltam.

-          Tudom. És ez így jó. Nem kell rögtön letámadni egy ilyen nagy dologgal. Meg tudom, hogy nem vagy biztos benne, hogy sokáig kitartok mellette – tette hozzá kicsivel később.

-          Hát tudod… - kezdtem bele.

-          Megértelek, Lina! Én is így lennék a helyedben. Jó anya vagy. Eric nagyon szerencsés – mosolygott Nico.

-          Köszönöm – feleltem halkan, majd éreztem, hogy kezdek elpirulni, de szerencsére ekkor megjelent a pincér a előételekkel, így egy darabig nem kellett hasonlóan kínos témákba belemennem.

A vacsora nagyon finom volt, és ahogy megtudtam közben Nicotól, még akkor fedezte fel ezt a helyet, mikor a GP2-ben versenyzett, és azóta mindig idejár, amikor Monzában van. Az ételek ízéből ítélve nem véletlenül.

-         Neked már nem kéne a hotelszobádban pihenned és felkészülnöd a holnapi időmérőre? – kérdeztem, mikor már a desszertet fogyasztottuk.

-          Már megint csak aggodalmaskodsz – jegyezte meg Nico mosolyogva.

-          Csak törődöm veled – feleltem.

-          Ez kedves tőled. De ne aggódj! Tökéletesen tudok majd koncentrálni holnap – nyugtatott meg.

-          Remélem is. Nem akarok az indok lenni, amiért mondjuk nem jutsz be holnap a Q3-ba.

-          Az inkább a nem túl jó kocsi lesz, ne aggódj!

-          Amúgy kérdezhetek valamit? – tettem fel a kérdést egy kicsivel később.

-          Persze. Mi érdekel? – kérdezte Nico sejtelmesen.

-          Semmi olyan – nevettem. – Mi játszódott le benned, amikor megtudtad, hogy Eric a te fiad? Csak mert én próbáltam ezt elképzelni, de nem igazán ment.

-          Először nem nagyon hittem el – kezdett bele. – De aztán elkezdtem számolgatni, és visszagondoltam arra, hogy néz ki Eric, és rájöttem, hogy valójában hülye voltam, amiért eddig nem vettem észre.

-          Egyszer találkoztál azelőtt Erickel, szóval ha akkor nem esett le, nem olyan gáz – válaszoltam.

-          Hát ez igaz. Bevallom, először nehéz volt. Mindig is azt terveztem, hogy majd 30 felett vállalok gyereket, ha megházasodom, erre megtudom, hogy egy egyéjszakás kalandból született egy gyerekem majdnem 5 évvel ezelőtt. Persze szerettem volna ott lenni a születésénél, hogy élete első pillanatától vele lehessek, de nem így alakult.

-          Sajnálom – feleltem.

-          Nem a te hibád! – vágta rá Nico.

-          De igen. Sokkal hamarabb is szólhattam volna neked. De egyszerűen nem mertem – vallottam be.

-          Miért?

-          Mégis miért? Mert teherbe estem egy Forma 1-es versenyzőtől egy egyéjszakás kaland során. Nekem sem volt olyan könnyű a helyzetem.

-          Tudom, és megértem, Lina. A lényeg úgyis az, hogy most már minden rendben van.

-          Nincs rendben, Nico – mondtam kissé feszülten. – Vivian például nem tud semmiről.

-          Oh igen, Vivian… - fogta a fejét Nico.

-          Valami baj van vele? – értetlenkedtem.

-          Áh nem, semmi – vágta rá.

-          Tudod, hogy nekem elmondhatod.

-          Nem tudom, hogy van-e még értelme ennek az egésznek – mondta ki hirtelen.

-          Ezt hogy érted?

-          Ez már nem ugyanolyan, mint amikor összejöttünk.

-          De ő még mindig őrültem szeret téged – válaszoltam.

-          Az lehet, de én már nem érzek így iránta. Persze nem akarom rögtön elhagyni, és lehet, hogy még helyre lehetne hozni a helyzetet, de nem tudom… talán nem kéne már vele lennem.

Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit válaszoljak. Eddig azt hittem, hogy minden tökéletes közöttük, és ha én bekavarnék, azzal egy hatalmas szerelmet tennék tönkre, erre kiderül, hogy Nico valójában nem érez úgy, mint Vivian.

-          Itt vagy még, Lina? – kérdezte Nico nevetve.

-          Persze, csak szokásom elkalandozni – magyarázkodtam. 

-          És mégis miről fantáziáltál azzal kapcsolatban, amit az előbb mondtam? – kérdezte Nico nagy mosollyal az arcán.

Ez volt az a pillanat, amikor sikerült megint kínos helyzetbe hoznia. Talán rájött, hogy már nem semleges a számomra? De mégis hogy, mikor még én sem jöttem rá igazán? Azt sem tudom, hogy kezeljem ezt az egészet. Néhány évvel korábban eszembe nem jutott volna, hogy egyszer majd Monzában fogok ülni egy Forma 1-es versenyzővel, és a közös gyerekünkről fogunk beszélgetni.

-          Kérsz még valamit, vagy mehetünk? – hozott vissza Nico hangja a valóságba.

-          Nem, tele vagyok. Mehetünk – feleltem.

Nico kérte a számlát, majd negyed órával később már a szállodánk folyosóján sétáltunk útban a szobám felé.

-          Köszönök mindent, Nico. Jó volt kicsit kikapcsolódni, meg beszélgetni Ericről – mondtam, mikor megérkeztünk.

-          Igen. Korábban nem beszéltünk néhány fontos dologról, szóval jó volt megbeszélni ezeket – mosolygott Nico.

-          Akkor én megyek is – vettem elő a szobám kártyáját.

-          Oké. Mondd meg neki, hogy jó éjszakát kívánok.

-          Persze – mosolyogtam, majd búcsúzásképp megöleltem Nicot, azonban mikor távolodni kezdtünk egymástól, ő mélyen a szemembe nézett, majd egyszer csak az ajkait az enyémeket éreztem.

Néhány másodpercig csak álltuk ott, és csókolóztunk, azonban hamar rájöttünk mindketten, hogy ez nem a legjobb ötlet, és szinte ugyanabban a pillanatban távolodtunk el egymástól.

-          Sajnálom, Lina! Ezt nem kellett volna – törte meg a csendet Nico.

-          Igen, tudom – néztem kínomban teljesen az ellenkező irányba.

-          Akkor én megyek is.

-          Én is. Szia! – nyitottam ki a szobám ajtaját, majd gyorsan be is mentem.

Te jó ég! Mi történt itt?