Csendben
bementem a szobába, ahol már teljes volt a sötétség. Felkapcsoltam egy kis
villanyt, hogy lássak valamit, de ne keltsem fel Ericet. A fiam az ágyban
feküdt, és a maciját szorosan magához ölelve aludt. Daniel, Nico edzője a
kanapén aludt ülve. Halkan odaléptem hozzá, és felkeltettem. Megköszöntem neki,
hogy vigyázott Ericre, majd miután kicsit magához tért, elhagyta a szobánkat.
Bementem a
fürdőbe, és belenéztem a tükörbe. Még mindig a Nicoval történtek jártak a fejemben.
Miért csókolt meg? És én miért csókoltam vissza? Egyáltalán nem volt helyes,
amit tettünk.
Átöltöztem,
lemostam a sminkem, megmostam a fogam, majd befeküdtem az ágyba Eric mellé. Az
ablakon át beszűrődött a hold fénye, így pont láttam, ahogy a fiam édesdeden
alszik. Szinte mosolygott álmában, amin én is elmosolyodtam. Annyira élvezi a
Forma 1-et, és persze Nico társaságát is. De mi lenne, ha megtudná, hogy Nico
valójában az apja? Mennyire jó lenne, ha boldog családként élnénk, és Nicoval
közösen nevelnénk Ericet.
Akármennyire
is jó volt ebbe belegondolni, hamar elhessegettem a gondolatot, hiszen nem
valószínű, hogy ez meg fog valósulni. Nico lehet akármilyen jó apja Ericnek, és
elmondhatjuk a fiúnknak az igazat, Nico Viviannel jár, nekem pedig ott van
elvileg Vitaly….oh, igen, Vitaly! Aki nagylelkűen meghív magához Oroszországba,
én meg közben az egyik vetélytársával csókolózok. Persze Nicoval megvan a közös
múltunk, de akkor sem volt ez korrekt Vitalyjal szemben.
Hosszú ideig
csak fetrengtem az ágyban, de végül sikerült elaludnom.
Másnap
reggel, ki más, mint Eric keltett fél 9 körül. Igazából azon is meglepődtem,
hogy eddig tudott aludni, de – főleg a tegnap történtek után – nem igazán volt
kedvem felkelni.
-
Anya,
siessünk! Nem akarok elkésni – lökdösött Eric.
-
Mégis
miről késnél el, kicsim? – kérdeztem. – Az időmérő csak 2-kor kezdődik.
-
De
Nico mondta, hogy ma még lesz egy szabadedzés. Meg akarom nézni azt is! –
erősködött.
-
Látom,
Nico nagyon felvilágosított a Forma 1-gyel kapcsolatban – másztam ki nagy
nehezen az ágyból.
-
Igen.
Úgyhogy siess! Van 5 perced – szólt rám komolyan.
-
5
percem? – nevettem. – Melyikünk is a szülő?
-
Ha
kiviszel Nicohoz, te! – felelte Eric.
-
És
csak akkor? – erősködtem.
-
Jaj,
anya! Hagyjuk ezt most!
Lehet, hogy
elő kellett volna vennem a szigorú anya szerepét, de annyira édes volt Eric,
hogy képtelen voltam rá haragudni.
Habár nem 5
perc alatt, de gyorsan sikerült elkészülnöm, így mehettünk is reggelizni, onnan
pedig ki a pályára Nicohoz.
Ha Ericet
nem érdekelte volna annyira a Forma-1, biztos nem mentem volna Nico közelébe
aznap, hiszen az előző este történtek után nem szívesen találkoztam vele… és
persze Viviannel és Vitalyjal sem. Nemcsak magamnak, de nekik is ártottam ezzel
a tettemmel.
Negyed 11
körül érkeztünk meg végül a Mercedes boxához. Vivian a szokásos kedvességével
üdvözölt minket, én viszont végig azon aggódtam, hogy Nico vajon merre van. A
legésszerűbb dolog az lett volna, ha leülünk, és felnőttek módjára átbeszéljük
az egészet. De amint az életemből látszik, valahogy sosem sikerült az ésszerű
megoldásokat választani. Próbáltam mindig a könnyebb úton járni, ami persze
végül a nehezebbik lett.
-
Nico
már készül a szabadedzésre? – kérdeztem Viviant néhány perc múlva.
-
Igen.
Kb. fél óra és kezdődik, és ilyenkor már nagyon koncentrál – jegyezte meg
mosolyogva. – És milyen volt az estéd?
Nagyszerű!
Hazudhatok megint neki, hiszen azt mégsem mondhatom el, hogy Nico - aki szintén hazudott neki – velem volt, sőt
az este végén még csókolóztunk is. Jól jött volna most egy barát, akinek
kiönthetem a szívem, de biztos, hogy Vivian nem lehet az.
-
Nem
történt semmi. Hamar elaludtuk Erickel – válaszoltam végül.
-
Gondolom
sikerült kifáradnia – nevetett.
-
Hát
igen. Tudod milyenek a gyerekek – feleltem egy mosolyt erőltetve magamra.
-
Vivi,
nem láttad a… - hallottam meg egyszer csak Nico hangját, de valószínűleg ő sem
akart még szembenézni az előző este történtekkel, így még a szó is benne maradt,
mikor meglátott.
-
Mit
keresel szívem? – kérdezte Vivian a párját.
-
Semmit.
Rájöttem közben, hol hagytam – vágta rá, majd el is ment.
-
Olyan
furcsa volt – jegyezte meg Vivian. – Szerinted nem?
-
Öhm…
biztos csak izgatott a szabadedzés miatt – válaszoltam kissé idegesen.
-
Jó,
de ez csak egy szabadedzés. Már több száz ilyet teljesített korábban.
-
Ne
legyél paranoiás! Biztos minden rendben van – próbáltam terelni a témát, majd
hátrébb mentem egy kicsit, hogy figyeljek Ericre, nehogy lebontsa mondjuk valamelyik
autót az edzés előtt.
Szerencsére
amint felbőgtek a motorok, ki tudtam kapcsolni az agyam egy kicsit. Régen
imádtam a Forma 1-et, és ez valószínűleg ma is így lenne, ha nem történik
évekkel ezelőtt az, ami. Jó volt újra élvezni ezt az egészet, még ha csak egy
szabadedzés is volt, de sajnos akárhányszor Nicot mutatta a kamera, mindig
belém hasított a tudat, hogy vár még rám egy kínos beszélgetés. Ráadásul akkor
is összeszorult a szívem, amikor Vivian szólt hozzám, hiszen tudtam, hogy Nico
gyakorlatilag újra megcsalta őt velem tegnap. Aztán Vitaly autója is elgurult a
box előtt emlékeztetve, hogy nem csak két problémám van.
Mivel ez a
harmadik szabadedzés volt, az első kettővel ellentétben ez csak egy óráig tartott.
Amint megjelent a kockás zászló jelezve, hogy vége a gyakorlásnak, a pilóták –
befejezve az utolsó körüket – visszatértek boxaikba. Nico is kiszállt az
autójából, majd hátrament a kis szobájába.
Éppen Ericnek
adtam a kezébe egy doboz üdítőt, aki ezután el is szaladt, amikor éreztem
valaki érintését a vállamon.
-
Beszélnünk
kell, Catalina!
Catalina ruhái:
Catalina ruhái:
annyira jóó :)) mikor lesz folytatás, most nagyon hosszú idő telt el 2 rész között
VálaszTörlésköszönöm :)) hát igyekszem de még van egy vizsgám meg persze a VB xD de megpróbálok sietni ;)
VálaszTörlés